Helyi közélet

2015.11.10. 16:21

Téli üzemre váltott a Magyar Közút

Debrecen - Ha komoly hóbuckákat épít a szél, a 40 éves Zil hómarót is bevetik.

Debrecen - Ha komoly hóbuckákat épít a szél, a 40 éves Zil hómarót is bevetik.

Mintegy 1200 tonna síktalanító anyag áll a Magyar Közút debreceni raktárában, amellyel már a közelgő télre készül a társaság. Szoták Zoltán megyei igazgató tájékoztatóján elmondta, a közútkezelő téli üzemmódra váltott, ez azt jelenti, hogy folyamatos téli ügyeleti szolgálattal dolgoznak a mérnökségen. A szakember elmondta: az 1500 kilométeres megyei úthálózatot 23 sószóróval, illetve hat hómaróval tisztíthatják a jégtől, hótól, ám szükség esetén lehetőség van további gépek bérlésére, sőt, más megyékből átcsoportosításra is.

A közút a hóeltakarítást csak akkor tudja megkezdeni, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az öt centimétert, addig alásózással biztosítják az utak járhatóságát, amelyek között prioritási sorrend van: először az úgynevezett őrjáratos utakat tisztítják meg, ide a 400 kilométeres megyei főúthálózat, illetve a nagy forgalmú mellékutak tartoznak. Elhangzott, szükség esetén idén is munkára fogják a 40 éves orosz gyártmányú Zil típusú hómarót. Mint megtudtuk, elől csak a fűtőmotorja dohog, hátul viszont egy T-34-es tank egyik oldalmotorja hajtja. Szoták Zoltán közölte: a téli üzemmódba váltással 19 fővel – főként gépkezelőkkel – emelkedett a munkavállalók létszáma a megyében, velük együtt 190-en dolgoznak, 12 órás váltott műszakban.

A szakember szerint a tavalyi tél közepesnek volt mondható, akkor a megyében 3 ezer 964 tonna sót, 3 ezer kilogramm kálcium-klorid granulátumot, illetve 105 ezer liter sóoldatot használtak fel.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában