Helyi közélet

2015.11.01. 08:18

Hamar elkapták az idős hölgyek táskáira szakosodott rablókat

Debrecen - Bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akik fél óra alatt négy idős ember sérelmére követtek el bűncselekményeket Debrecenben.

Debrecen - Bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akik fél óra alatt négy idős ember sérelmére követtek el bűncselekményeket Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság rablás, illetve öt rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Csaba 22 éves debreceni lakossal szemben. A 30 éves B. Ferenccel szemben társtettesként elkövetett rablás, illetve egy rendbeli lopás gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. október 31-én a délelőtti órákban körülbelül 30 perc alatt a két debreceni férfi összesen négy idős személy sérelmére követett el bűncselekményeket.

Először 9 óra körül a Füredi úton egy 78 éves nő kezéből vette el táskáját az egyik elkövető, amelyből készpénzt és mobiltelefont zsákmányoltak. Kevés idő múlva a korábbi esettől néhány száz méterre található Űrhajósok terén egy buszmegállóban várakozó 68 éves nő táskáját tulajdonították el. Nem sokkal később pedig a közelben található Egyetem sugárút–Honvéd utca kereszteződésénél egy 75 éves asszony kezéből akarták kitépni a szatyrot, amelyből azonban – a nő ellenállása következtében – dulakodás lett. Ennek következtében az asszony a földre esett és 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A táskában a sértett egyéb értékei mellett személyes iratai és készpénz volt. A páros ezután sem hagyta abba; 9 óra 30 perc körüli időben egy 78 éves nő kezéből tépték ki a szatyrát a Füredi úton, amely azonban üres volt.

A debreceni rendőrök jelentős erőkkel kezdték meg a két férfi felkutatását és a járőrök az első bejelentéstől számított 40 perc múlva a környéken elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A két férfivel szemben bűnügyi őrizetbe vételük mellett folytatódott az eljárás. Mindketten vallomást tettek, mely során T. Csaba további két bűncselekmény elkövetését is elismerte.

A nyomozás adatai szerint a 22 éves férfi 2015. október 27-én 06 óra 55 perc körüli időben Debrecenben, a Csapó utcán egy 73 éves nő kezéből vette el a pénztárcát, melyben a személyes iratai mellett készpénzt is tartott.

A másik eset 2015. október 30-án 10 óra körüli időben történt Debrecenben, ugyancsak a Csapó utcán. A 22 éves férfi egy 63 éves nő háta mögött állva, annak válla fölött átnyúlva lopta el a pénztárcáját.

A két férfi esetében a debreceni nyomozók kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.

- police.hu -


Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyekből egy súlyos, míg egy könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 42 személyt állítottak elő, köztük 18 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 14 esetben foganatosítottak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában