Helyi közélet

2015.06.24. 15:26

Katonazenészek fújják majd a talpalávalót Debrecenben

Debrecen - Idén hét katonazenekar lép fel a XIX. Katonazenekari Fesztiválon.

Debrecen - Idén hét katonazenekar lép fel a XIX. Katonazenekari Fesztiválon.

– A város arra törekszik, hogy ha valami szép és jó, illetve a debreceniek is szeretik, akkor azt megtartsa. Az 1977-ben útjára indult Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál ilyen, mára jeles tradícióvá vált – jelentette ki Komolay Szabolcs, alpolgármester. Elmondta: a július 2-a és 5-e között sorra kerülő XIX. fesztiválon a magyar muzsikusokhoz ezúttal francia, lengyel, horvát és osztrák katonazenészek csatlakoznak.

Menetelnek, muzsikálnak

Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a zenekarok a város legforgalmasabb helyein, a Kossuth téren, az Ady parkban, a Csapó utcán és a Hal közben adnak majd ingyenes koncerteket, illetve tartanak alaki bemutatókat.

Újításként lesz fizetős nyitó és záró rendezvény is. Az Estére indul az ezred című koncertet most vasárnap este tartják a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A záró előadást július 5-én rendezik meg ugyanott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével, melynek címe: Monarchia – Népek tánczai.

Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere hozzátette: a rendezvény csúcspontja június 4-én, a Főnix Csarnokban lesz, amikor valamennyi zenekar fellép. A zenés koreográfiák után, az összes együttes csaknem 300 zenésze egyszerre játszik majd.

Emlékezés a hősökre

A Katonazenekari Fesztivál kísérő rendezvényeként a Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében kiállítás nyílt a Honvédelmi Minisztérium által kiírt, „Múzsák a lövészárokban” című képzőművészeti pályázatra érkezett munkákból, valamint az „Ember az embertelenségben” című első világháborús fotókiállítás anyagából.

HBN-OCs


Debrecen – Az ország legjelentősebb katonazenekari találkozója 1977 óta tölti meg ritmussal és pezsgéssel Debrecen tereit. A kétévente megrendezett fesztiválon hazai és külföldi zenekarok mutatják be hangszeres és katonai tudásuk legjavát, látványos zenés felvonulások, térzenék, alaki bemutatók és koncertek keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában