Helyi közélet

2015.04.14. 09:32

Ki végzett a szexmunkásokkal?

Hajdú-Bihar - Úgy néz ki, sorozatgyilkos ölhetett prostituáltakat a 4-es főúton.

Hajdú-Bihar - Úgy néz ki, sorozatgyilkos ölhetett prostituáltakat a 4-es főúton.

A püspökladányi V. Zoltánné 2007-ben a 4-es főút mellett árulta testét, egy nap viszont nem tért haza. Nem is kereste senki, mivel a 34 éves asszony nem tartotta a kapcsolatot három, az apjukkal élő gyermekével. Egyik családtagja később mégis hiányolni kezdte, ekkor jelentették be a nő eltűnését. A nyomozók meg is találták, csakhogy az asszony akkor, 2011-ben már halott volt – tudhattuk meg a rendőrségtől.

Ugyanakkor nem ez volt az első eset, hogy prostituáltat gyilkoltak megyénkben. A rendőrség most a lakosság segítségét kéri a gyilkos(ok) megtaláláshoz. Az elmúlt 23 évben összesen öt kéjnőt öltek meg a megye útjai mellett. A nyomozókban az is felmerült, hogy egy sorozatgyilkos végzett az út szélén dolgozó nőkkel.

Az első, a 4-es főút mellett történt gyilkosságig egészen 1992-ig kell visszamenjünk az időben. Volt, akit láttak beszállni egy piros gépkocsiba, de soha többé nem hallottak róla. A 2010-ben a pallagi elágazás közelében megölt örömlány ügyében is várat magára az eredményes felderítés.

A téglási Nagy Imréné Csiki Éva a rendőrség adatai szerint züllött életet élt, sokat italozott és minden gátlás nélkül ismerkedett a férfiakkal. A 30 éves nő a testével keresete a kenyerét, aztán egy nap – 1992-őt írtunk – eltűnt. A nagynénjének azt mondta, Debrecenbe utazik vonattal, mert talált egy férfit, aki jól fizető, olaszországi munkát ígért neki, de az állomáson már senki nem látta.

Nem sokkal később kertészeti munkát végeztek a lezárt téglási temetőnél. A munkások akkor találták meg a nő testét, pontosabban a torzóját. Ugyanis egy fej és alkarok nélküli, derékban kettévágott női hullára bukkantak. A nyomozók úgy fogalmaztak, a nőt úgy darabolták fel, mint a sertéseket szokták. Ahogy a Naplónak mondták, a komolyabb anatómiai ismeretekkel rendelkező tettes a darabolás közben folyamatosan moshatta a csonkokat, a testben ugyanis szinte nem maradt vér, illetve a megtalált részeken nincs nyoma halálos sérüléssel járó behatásnak. Két hónappal később, a holttest megtalálásának helyétől mindössze 600 méterre egy női koponyára bukkantak a Téglás és Bököny közötti út menti árokban, valószínűleg a meggyilkolt prostituálté lehetett. A rendőrség ekkor azt közölte, hogy korábban nem volt hazánkban olyan bűnöző, aki örömlányokat darabolt volna. A nő gyilkosa azóta sincs meg.

Eltűntként keresik

A következő ismert gyilkosság 18 évvel később következett be. A még eltűnésekor kiskorú Tyukodi Angéla Karcag külterületén, az autópihenő környékén várta a szexéhes férfiakat. Aztán május 22-én este a barátja biciklivel ment a lányért, de csak azt látta, ahogy az beszáll egy piros autóba, ami Debrecen felé vette az irányt. Azóta senki nem tud Angéla hollétéről, a rendőrség eltűntként keresi.

Egy hónap sem telt el, amikor a rendőrök egy halott prostituáltat találtak a 4-es főút pallagi elágazásánál. Információik szerint a 24 éves P. Piroska június 19-én 17 óra 22 perckor még hívást fogadott mobiltelefonján, húsz perc múlva viszont már halott volt. Az áldozatot megkéselték. A rendőrök a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és a tanúk meghallgatását követően emberölés gyanújával őrizetbe vettek egy közelben lakó nőt és férfit, ám ezen a szálon később nem sikerült előrébb jutni.

Ismét csak egy hónap telt el és újabb holttestre bukkantak az út szélén. A bucsai L. Erzsébet Tyukodi Angélához hasonlóan, Karcagon árulta a testét. A 24 éves nő augusztus 20-án egy helyi kocsmában töltötte az időt, majd este 9 körül egyedül távozott az ivóból. A holttestére másnap bukkantak rá a Karcagot Bucsával összekötő út mentén.

Petőfi Attila vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának vezetője a Zsaru Magazinnak úgy nyilatkozott: vizsgálják, hogy az esetek között van-e összefüggés, de egyelőre nincs konkrét gyanúsítottjuk. Mint mondta, az idő múlása és az, hogy a helyszínek nagyon nyomszegények voltak, alaposan megnehezíti a nyomozást.

HBN-SzM


Nyomok

A rendőrség pontokba szedte, mi jellemezheti a gyilkost:

  • karcagi vagy környékbeli kötődésű
  • feltehetően hétköznap dolgozott, tehát 2010-ben még volt munkahelye
  • van jogosítványa és rendszeres vezet
  • 2010-ben piros, bordó színű autója volt, vagy a munkája, ismerősei révén ilyen autóhoz hozzáférhetett
  • otthonosan mozog a prostituáltak körében, igénybe is vehette szolgáltatásaikat
  • súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket megveti; erős féltékenység jellemző rá, a múltjában zaklathatott is nőket
  • valószínűleg kést hord magánál szúró eszközként
  • 2010-ben az életében bekövetkezett változás (halál, baleset, betegség, börtön) miatt fejezhette be a bűncselekmény-sorozatot

  • Hajdú-Bihar - Lehet, hogy sorozatgyilkos végzett a 4-es főút mellett több örömlánnyal, de az sem zárható ki, hogy egymástól független tettesek követték el a prostituáltak sérelmére az emberöléseket. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában