A kitartás mindent varázsol a semmiből

Debrecen - A fővárosban vastaps fogadta a 19 éves debreceni író-rendező lány groteszk színművét.

Egy színdarab színpadra állításához szükség van színpadra, szereplőkre, olykor táncosokra, zenészekre és persze alaptörténetre, szövegkönyvre. Egy tizenkilenc éves debreceni lány mindezeket a fenti sorrendben szerezte meg, végül a groteszk mű fővárosi bemutatója után, az azt befogadó színház közösségi oldalán így nyilatkozott a művészeti titkár: „Vastaps a Bethlen Téri Színházban: a közönség állva tapsolt Márkus Renáta Három lélek egy szerelemben című darabjának premierjén.”

Átoperált álmok

Renáta gyerekkora óta nézője a Csokonai Színház darabjainak. Édesapja díszletesként és statisztaként dolgozott a teátrumban. – Öt éves koromban ott ültem a Marica grófnőn. Később a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanultam, mert színházi táncossá szerettem volna válni – kezdte. Három térdműtétje azonban új utakra terelte. A gyógyulási időszakban csak figyelhette próbáló társait, így kívülről követhette végig, hogyan születik egy színpadi produkció. „Írni mindig szerettem, egy kedves tanárom, Horváthné Budaházy Éva támogatásával rendszeresen pályáztam verseimmel, prózáimmal. Ő tanácsolta, hogy az operációk miatt ágyban töltött időt fordítsam a dramaturg pályára való tudatos készülésre. A drámaérettségi kapcsán aztán beleástam magam a színházirodalomba, elkezdtem drámákat olvasni és egyre jobban érdekelt, mi lehet a kulisszák mögött.”

Az első sikertelen Színház- és Filmművészeti Egyetemi felvételi nem szegte kedvét és a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatójaként is a színház maradt érdeklődése fókuszában. Elvállalt egy feladatot, melyben egy teátrumot vizsgálhatott. A Bethlen Téri Színház jegyszedő és ültető önkénteseként hallott először a befogadó színház lehetőségéről. – Töredékes információim voltak arról, hogy kell egy társulat meg egy darab. Azt hittem „ennyi az egész”, ezért lendületesen belevágtam a szervezésbe, pedig fogalmam sem volt még, hogyan kell eladni egy színművet vagy meghallgatást tartani – idézte fel.

Egy nap, egy éjszaka

Mégis szervezett egyet, amelyre korábbi színjátszó társaságának két tagját, illetve vezetőjét, Támadi Anitát hívta. Filmforgatások statisztájaként ismerte meg Nehéz-Tóth Rebekát.

– Elfogadta a felkérésemet főszerepre. Megkérdeztem, van-e olyan férfi színész ismerőse, akivel összeszokott a színpadon és hitelesen tudnának szerelmespárt alakítani. Szerencsémre az élettársa szintén színész. A meghallgatáson beleszerettem a játékukba, így rájuk szabva egy éjszaka és egy nap alatt megírtam a hit, remény, szeretet hármasára épülő groteszket. A jórészt fikcióra alapozott, de az életemből merített élményekkel tarkított tragikomédia a 60-as, 70-es években játszódik. Nem szeretem a mai kort a színpadon látni sem. Egy fiatal művészről szól, aki skizofrén, alkoholista, nőcsábász és még író is – mondja mosolyogva.

– A nyitójelenet egy bárban van, ahol az író megismerkedik Lilivel, a két lábon járó szűzi naivitással. A helyzetet bonyolítja Babi, Lili barátnője, és hősünk egykori szeretője. A dráma alapkonfliktusát Ivor és Lili szélsőséges jelleme adja. Az előadásban vannak táncok és dalok, hogy oldják a nyomasztóbb, meghökkentőbb pillanatokat.

Semmi sem biztos

Csak foszlányok voltak a fejemben, amivel a leendő társulat tagjait biztatni tudtam, de kezdetben talán elég volt, hogy látták, mennyire akarom. A két főszereplőn kívül a többiek úgy vállalták, hogyha a színház nem veszi meg az előadást, akkor önkéntesen próbáltak. A főszereplők kisebb társulatnál játszottak és olyan minimális összeget kértek a fellépésért, hogy én attól többet is ígértem nekik.

Amint megvolt a szöveg, egy héten át táblázatba szedve írogattam az önéletrajzokat, a szinopszist, a díszletigényt, a várható nézőszámot, mindent, amit tudni véltem egy, még csak a fejemben létező színműről a színház vezetőinek. Eztán két hétig nem történt semmi. Mígnem csörgött a telefonom és jó hírt kaptam: a már előre betöltött műsornaptár egy napja felszabadult. A színház vezetői megvették a darabunkat, nagyon tetszik nekik.

Ettől mindenki lendületet kapott. Kezdetben a főiskola helyiségeiben, olykor abban a lakásban próbáltunk, amelyben bátyámmal éltünk. Ő grafikus, a plakátszerkesztésen túl is nagy segítségemre volt a darab megvalósításában. Többször béreltem termet a táncosoknak, illetve januártól volt néhány alkalom, amikor felszabadult a Bethlen Téri Színház színpada és 12 órákat tudtunk gyakorolni egyhuzamban. Közben intéztem a sajtót, fotóst, a tizenvalahány fős csapat próbaidejének egyeztetését, a zenekart és ezerfelé járt az eszem. Épp ezért, amikor már ténylegesen próbálhattunk, alig tudtam a lényegre koncentrálni. El kellett telnie néhány alkalomnak, mire ki tudtam zárni minden mást.

Figyeljetek rám!

– Kezdetben nehéz volt elérni, hogy rám, a legfiatalabbra figyeljenek. Nincs képzettségem, hiszen a gyakorlás miatt csináltam ezt is. Nem vagyok vezéregyéniség, fél évvel korábban nehezemre esett megrendelni egy pizzát. Úgy sejtem, hogy az elképzelés, amit a színpadon szeretnék látni, valószínűleg jó és tetszhet másoknak, de elérni ezt nem egyszerű. Voltak vitáink, de végül szuper csapat alakult ki. Mindig meghallgattam a színészeket és csak eztán faragtam le olykor az ötleteikből. Összességében – mint utólag mondták – sok teret adtam nekik. Motiváló volt, hogy ha telt ház lesz, akkor a következő évadban már számolnak velünk a Bethlen Tériben is. Ez majdnem sikerült. A százfős terembe a jegyeladás alapján nulladik széksort tettek be. Az influenzajárvány közbeszólt, de így is jó háromnegyedig telt a helyiség. A premier előtti napon úgy éreztem, minden összeomlik, de február 7-én az egész társulat mosolyogva érkezett – referált a fiatal rendező. Márkus Renáta így emlékszik vissza: – Megkönnyebbültem és már attól boldog voltam, hogy eddig eljutottunk. A társulat sugárzott, a szereplők élvezték az előadást. A fények miatt a technikai fülkéből néztem végig az estet, ahol már lerúgtam magamról a kényelmetlen magassarkút. Nem számítottam rá, hogy a színpadra hívnak, de így történt. A deszkákon ezért hosszú estélyiben, mezítláb álltam és alig láttam a könnyektől. Ha van tökéletes pillanat ez az volt. Megszületett az, amiért csináltuk az egészet – mondta Renáta, aki azóta teljes erőbedobással készül a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijére.

- Horváth Borbála -