Helyi közélet

2015.01.27. 13:40

Tizenkilenc százalékot zuhantak a gabonaárak

Budapest - A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica.

Budapest - A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica.Átlagosan 19 százalékkal lettek olcsóbbak a gabonafélék 2013 decembere és 2014 decembere között a magro.hu mezőgazdasági piactéren. A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica ára esett, összesen 21 százalékot. Decemberben átlagosan 38 ezer 706 forinton forgott tonnája. A másik, árában nagyot eső növény az árpa volt, ami mintegy 16 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt. A tavalyi év utolsó hónapjában 39 ezer 693 forint volt a termelői átlagára. A búzapiac sokkal kisebb ármozgásokkal vészelte át az elmúlt évet és mindössze 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Ez azt eredményezte, hogy a malmi búzáért átlagosan 49 ezer 50 forintot, a takarmánybúzáért 43 ezer 600 forintot adtak tonnánként decemberben. A kukorica ára ugyan 2014 első negyedében növekvő pályára állt, de júniustól drasztikusan csökkent.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában