Helyi közélet

2015.01.08. 10:04

Megkérdeztük: Ön mit vár az új esztendőtől?

Debrecen — Idén tavasszal fejezem be a középiskolai tanulmányaimat, ezért elsősorban azt remélem az idei évtől, hogy sikeres vizsgát teszek és tovább tudom építeni a jövőmet úgy, ahogy elképzeltem — válaszolta kérdésünkre Szenka Nikolett.

Debrecen — Idén tavasszal fejezem be a középiskolai tanulmányaimat, ezért elsősorban azt remélem az idei évtől, hogy sikeres vizsgát teszek és tovább tudom építeni a jövőmet úgy, ahogy elképzeltem — válaszolta kérdésünkre Szenka Nikolett.

Balogh Márk szintén sikeres vizsgákat vár az idei évtől. Mint mondta, bízik benne, hogy a kitartás meghozza eredményét.

— Nem régen néhányan alapítottunk egy egyesületet, ami még nem indult be igazán. Bízom benne, hogy a későbbiekben sikereket érünk el. Emellett tavasszal nyelvvizsgázom, szeretném, ha jól sikerülne és kezemben lenne a bizonyítvány — osztotta meg gondolatait Varga Rita.

Kovács Dóra ugyancsak nagy megmérettetésre, az államvizsgájára készül. Kiemelte, azt várja ettől az évtől, hogy sikeresen befejezi a tanulmányait és sikerül elhelyezkednie a szakmájában.

— A tanulásra koncentrálok az idei évben, szeretném, ha a későbbiekben Magyarországon tudnék megélni, ahhoz pedig tanulni is kell — fogalmazott Juhos László.

Jakab Kitti egy jó munkahelyet remél az idei esztendőtől. Megjegyezte, hamarosan befejezi tanulmányait és szeretne jó állást találni a szakmájában.

HBN|Fotók: Molnár Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában