Helyi közélet

2014.12.02. 10:06

Lassú konszolidáció zajlik a cégvilágban

Debrecen - A kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen volt.

Debrecen - A kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen volt.

Minden korábbinál több, összesen 10 722 céget törölt a cégbíróság 2014 harmadik negyedévében Magyarországon. Az előző negyedévben 10 174, egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 8058 cég szűnt meg. Az emelkedő trend nem tört meg, de a helyzet nem rossz, mert az összkép sokkal inkább konszolidációs folyamatot, semmint csődhullámot mutat – véli az Opten.

A trend kitart

„A megszűnési arány továbbra is emelkedik, ami az előzményeket is figyelembe véve azt jelenti, hogy a trend kitart még egy darabig. A cégtörléseknek ugyanakkor vannak pozitív hozadékai is” – mondja Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője. A mostani helyzet sokkal inkább hasonlít egy lassú konszolidációs folyamatra, mint a válság idején tapasztalt felszámolási hullámra. Akkor ugyanis a megszűnő cégek zöme felszámolási eljárás végeredményeként szűnt meg, mára azonban ezeknek az aránya 40 százalék alá csökkent.

Kissé csalóka

Az összevetés kissé csalóka, hiszen időközben bevezették a kényszertörlés intézményét, ám ezzel együtt is tetten érhető a javulás: a cégek egyre kisebb hányada „dől be” a szó klasszikus értelmében. Mindeközben egyre több gazdasági társaság szűnik meg úgy, hogy a tulajdonosok a piaci helyzet felmérése után beszüntetik a cég tevékenységét. „Persze ez sem lehet öröm az érintetteknek, de tudni kell, hogy a rendkívül szétaprózott tőkeszerkezet és a kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen volt” – mondja Tóth Tamás.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában