Helyi közélet

2014.12.06. 12:08

Hozzátok haza Ervint!

Ezt kérték a DEKOM-tól a korábbi bokszoló barátai annak ghánai balesete után. A különleges mentőcsapat pedig döbbenetes, akciófilmbe illő jelenetek közepette „hazacsempészte” Szabó Ervint Ghánából.

Ezt kérték a DEKOM-tól a korábbi bokszoló barátai annak ghánai balesete után. A különleges mentőcsapat pedig döbbenetes, akciófilmbe illő jelenetek közepette „hazacsempészte” Szabó Ervint Ghánából.Sokakat megdöbbentett a november végi hír: Ghánában történt súlyos autóbalesete után – immár a debreceni klinikákon – kómában tartják a DVSC volt boxolóját, Szabó Ervint, akinek sürgősen vérre van szüksége, s ebben kérik az emberek segítségét barátai, rokonai. Arról azonban a Napló is csak pénteken szerzett tudomást, milyen akciófilmbe illő körülmények között hozta haza az élet-halál között lebegő 24 éves, többszörös korosztályos bajnok sportolót a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) a ghánai Accrából, ahol a férfi már egy ideje üzletkötőként dolgozott.

Megbízás a barátoktól

– A család barátai bíztak meg bennünket, hogy hozzuk haza Ervint, akiről csak annyit tudtunk, hogy november 8-án autóbalesetet szenvedett. Aggódtak, mert semmilyen információt nem adtak ki nekik az orvosok. Mi is hiába próbálkoztunk itthonról, ezért döntöttünk, kiutazunk, és a helyszínen tájékozódunk Ervin állapotáról. Ha súlyos, stabilizáljuk, és meglátjuk, hogyan tudjuk hazahozni. Az már csak menet közben derült ki, hogy nemcsak egyedül sérült a balesetben, hanem szintén magyar barátja is vele volt, kérte nevét tartsuk titokban – kezdett a nem mindennapi történetbe a DEKOM vezetője, dr. Késmárky András, aki két kollégájával utazott az afrikai városba.

– Hogy szóba álljanak velünk, eleve több ládányi adománnyal (kötszerek, fertőtlenítőszerek stb.) érkeztünk abba a katonai kórházba, ahol megműtötték Ervint. Amint átadtuk az „ajándékot”, azonnal készségesen tájékoztattak az állapotáról (amiről a család kérésére nem árulhatok el részleteket), felvételeket készíthettünk, s orvosaival is beszélhettünk – mondta, hozzátéve: súlyos, életveszélyes állapotban találták a fiatalembert, akinek a helyi orvosok ellenkezésére is azonnal változtattak a kezelésén.

– Kiderült, hogy az első négy napban nem nyúltak Ervinhez a fővárostól 700 kilométerre lévő kórházban, ahol először kezelték, ezért került ilyen stádiumba. Valamelyest tudtuk stabilizálni, majd intenzív telefonálgatás, keresgélés következett.

Félelem az ebola miatt

Az ebolaveszély miatt senki sem akarta vállalni a hazaszállítását, s ez okozott gondot a klinikai fogadásnál is. Ez részben érthető, hiszen piszokul magas láza volt, de megcsináltuk a WHO ebolatesztjét, ami negatív lett, s ez „hatott”. Mivel azonban nincs olyan magyar cég, amelyik orvosi felszerelésekkel, személyzettel ellátott repülőt üzemeltetne, s – úgy tudom – az egyik legismertebb hazai üzletember is elutasította magángépe kölcsönzését a járványveszélyre hivatkozva, végül egy svájci társasággal sikerült megállapodnunk – részletezte a kálváriát, ami csak ezután érte el a tetőpontot.

– Mi már hazautaztunk a kisebb, de szintén súlyos sérüléseket szenvedett sráccal egy kereskedelmi gépen, amikor hívtak, hogy az Ervin indulása előtti estén feltörték az autót, ahol személyes iratai voltak. Csak 12 óránk van, hogy újakat szerezzünk neki a reggeli indulásig. A pilóta azt mondta, ő beteggel vagy nélküle, de felszáll 9-kor – tette hozzá Késmárky András, aki szó szerint minden követ megmozgatott az új papírokért, melyeket végül éjjel fél kettőre Nigerből beszereztek. A különleges mentőcsoport vezetője úgy fogalmazott, ezt követően egy diplomáciai csavarral, a vámosokat „meggyőzve” hazaindulhattak.

– Úgy volt, hogy Debrecenben száll le a gép. Mindent lepapíroztunk, előkészítettünk, kint volt a reptéren a család, mi, a mentő stb., amikor azt láttuk, hogy a repülő elhúz a fejünk felett. A pilóta nem látta biztonságosnak a leszállást, ezért továbbrepült Ferihegyre.

Eltűnt a mentő

Bevágtuk magunkat a kocsikba, irány Pest. Miközben a főváros felé száguldottunk, újabb őrült telefonálgatás, hogy legyen ott mentő, ami várja Ervint. Sikerült, 80 kilométerre voltunk a reptértől, amikor hívtak, a mentő elindult a beteggel Debrecenbe. Megálltunk egy benzinkútnál, hogy bevárjuk. Ám 2,5 óra eltelte után nyoma sem volt. Hiába hívtuk a sofőrt nem vette fel. A végén már az egész autópályarendőrség a mentőt kereste. Végül meglettek, s még idejében megérkeztünk Debrecenbe, ahol húsz perces vizsgálat után tolták is Ervint műtőbe. S bár még mindig nincs túl a nehezén, már sokkal jobban van – zárta a pergő történetet a DEKOM vezetője, akit a külügyminisztériumból is felhívtak ezután, hogy gratuláljanak egyedülálló mentőakciójukhoz.

– Mindenki segített, a NAV munkatársai, a reptéri biztonsági szolgálat, a Debreceni Egyetem. De ezt csak úgy tudtuk megcsinálni, hogy korábban már többször bizonyítottunk, s így tudták, ha a DEKOM kér segítséget, akkor itt tényleg komoly helyzet van – jegyezte meg Késmárky András, aki már nem először vett részt ilyen, vagy ehhez hasonló akcióban.

Sz. Fabók Ágnes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában