Az én ünnepem 2014 - Versike a frontról

Molnár Gábor Nyírmártonfalván, Balkányi nagyságos úr birtokán volt vincellér felnőtt korától. Ő az én apám volt. Ott kapott lakást a birtokon, mint annyi más. Amikor megházasodott, 1938-ban, feleségével itt éltek boldogan. 1939-ben megszülettem én, 1941-ben Ica húgom, ekkor édesanyánk gyermekszülésben meghalt.

Édesapám 1944-ben újra házasodott. Jóságos, gondoskodó feleséget, nekünk igazi féltő anyát kapott. Mi kezdettől nagyon örültünk anyánknak, bizalommal bújtuk hozzá, ő hozzánk. Igazi család lettünk. Ez az idill alig néhány hónapig tartott, máris behívták édesapámat katonának, és egyenesen a frontra vezényelték. Mi hárman itt maradtunk. Anyánk varrónő volt, sokat vállalt, hogy ne érezzünk hiányt.

1944. december elején édesapám ezt a kis versikét írta nekünk, amit aztán anyánk megtanított velünk, mi fújtuk mindenkinek, aki csak belépett hozzánk:

„Rózsaszínű tábori lap,

de nehezen várlak,

Mindig írom, többet írjon,

az én anyukámnak.

Rózsaszínű lapjaidat

amikor megkapom,

össze-vissza csókolgatom,

keblemre szorítom.”

Én ekkor 5 éves, Ica húgom 3 éves volt. Édesapám majd hazakerült a háborúból, egy idő után anyánk gyermeket várt és 1945. december 8-án megszülte otthon Teréz nevű kislányát. Az időjárási viszonyok és egyéb komplikáció miatt a szülést követő második órában ő is meghalt. Szerencsétlen apám, és szerencsétlen mi, az akkor már három kislány. Még élünk mind a hárman. Édesapám 1992-ben halt meg Nyírmártonfalván, 80 évesen.

- Mikóné Molnár Erzsébet, Nyírmártonfalva -