Helyi közélet

2014.11.05. 11:50

Sokat akartak

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint 18 köbméter fát vágtak ki egy debreceni erdőből. A gyanúsítottak az összes kivágott akácfát nem tudták észrevétlenül lovas szekerükkel elvinni.

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint 18 köbméter fát vágtak ki egy debreceni erdőből. A gyanúsítottak az összes kivágott akácfát nem tudták észrevétlenül lovas szekerükkel elvinni.November 4-én reggel 9 óra körül Debrecen külterületén, a Panoráma út mellett az egyik erdőtulajdonos észrevette, amint ismeretlenek fát vágnak az ő területén, majd a több mázsa tüzelőt egy lovas szekérre pakolják.

A sértett egy biztonsági őrrel közösen visszatartotta a tetten ért két favágót és telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök elfogták a két helyi lakost, akik elmondták, hogy az elmúlt pár napban az akácfákat valóban engedély nélkül vágták ki, majd a több mázsa tűzifát szekérrel többször fordulva Sz. Sándor telkére szállították. A rendőrök a 62 éves K. Józsefet és az 59 éves Sz. Sándort előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrök az Sz. Sándor telkén megtartott házkutatáskor megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított tüzelőt, valamint az elkövetéshez használt láncfűrészt és baltát.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában