Helyi közélet

2014.11.28. 09:27

Járatok, melyeken csak ülni lehet

Debrecen - Valamennyi Volán-társaságra kötelező érvényű a férőhely-kapacitás betartása.

Debrecen - Valamennyi Volán-társaságra kötelező érvényű a férőhely-kapacitás betartása.

Az autóbuszok esetében is a hatóság által kiadott forgalmi engedélyben szabályozzák a szállítható utasok számát. A Hajdú Volán Zrt. járműveinek egy része olyan kialakítású, hogy álló utasok nem utazhatnak rajtuk, azaz a kapacitásuk megegyezik az ülőhelyek számával. Ezekre a buszokra november 10-től csak annyian szállhatnak fel, amennyien ülni tudnak – erősítette meg Balogh Gyula személyszállítási igazgató egyik olvasónk jelzését, miszerint kedden délután a Berettyóújfaluba tartó buszon csak ülni lehetett. Úgy vélte, emiatt voltak, akik nem fértek fel a jártra. S, bár látta a közlekedési társaság erre vonatkozó tájékoztatóját, amely rangsorolja a felszállásra jogosultságot a jegyet előre váltóktól, a távol utazókon és egészségügyi problémákkal küzdőkön, illetve kisgyerekeseken át a bérletesekig, valamint jegyet váltókig, mégsem érti.

Mit tegyen, aki a sor végére kerül, és lemarad?

További válaszában Balogh Gyula közölte, rásegítő járatot közlekedtetnek, amennyiben feltételezik, hogy utas maradhat le valamelyik „ülős” járatról. Mivel ezek általában más megyéket is érintő vonalakon járnak, az esetleges utaslemaradások megelőzésére az érintett Volán-társaságokkal is egyeztetnek rásegítő járatokról. Az olvasó által jelzett az egyetlen ilyen járat volt azon a délutánon, előtte 5 és 10 perccel, valamint azt követően 20 perccel is indult Újfalu felé álló és ülő utasokat is szállító jármű Debrecenből.

HBN-ÉP


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>

" data-width="450">


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában