Helyi közélet

2014.10.29. 17:46

Új testülethez új vezetők

Debrecen - Gazdaság, kultúra, társadalmi kapcsolatok: megnevezték az alpolgármester-jelölteket.

Debrecen - Gazdaság, kultúra, társadalmi kapcsolatok: megnevezték az alpolgármester-jelölteket.Barcsa Lajos a pénzügyi, gazdasági, költségvetési, városüzemeltetési feladatokat kontrollálja, Komolay Szabolcs a kulturális, oktatási, szociális területekért felel, Széles Diána pedig a társadalmi kapcsolatok, egészségügy, turisztika, ifjúságpolitika tennivalóit irányítja – mutatta be az alpolgármester-jelölteket Papp László, Debrecen első embere szerdán a Városházán. Két tanácsos is segíteni fogja a városvezetés munkáját: Papp Csaba a magyar-román határon átnyúló európai uniós projektekben képviseli a cívisvárost, míg Mazsu János Debrecen történelmi hagyományait, értékeit igyekszik majd településmarketing szempontjából hasznosíthatóvá tenni. A polgármester hangsúlyozta: egyelőre javaslatról van szó, a jelöltekről a város közgyűlése szavaz majd, mely várhatóan november 5-én ülésezik először.

Papp László azt is elmondta, hogy azokat a városstratégiai, gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtéssel összefüggő feladatokat, melyeket alpolgármesterként vitt, továbbra is főként saját hatáskörében tartja. A jelöltek valamennyien egyéni választókerületben szereztek mandátumot az október 12-ei választáson, a Fidesz-KDNP színeiben.

Stabil gazdálkodás

Három alpolgármester és két tanácsnok fogja segíteni a városvezető munkáját, előbbiek feladatmegosztása a korábbi ciklusban ténykedőkéhez képest – az ügyek fontossági hangsúlyának eltolódásával együtt – változott, és mindemellett jelentős fiatalítás is történt – derült ki a poszt várományosait bemutató szerdai sajtótájékoztatón. Papp László polgármester megjegyezte: a Fidesz-KDNP-frakció hétfőn már tárgyalt személyükről, elfogadta a jelöléseket, de még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia azt.

– Nem az életkor határozza meg, rátermett-e valaki egy pozícióra, hanem a tapasztalatai – mondja a 31 éves dr. Barcsa Lajos, amikor azt kérdezzük, nem túl fiatal-e egy megyei jogú város alpolgármesterének? 2008-ban került a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség jogi osztályára, majd regionális igazgatóhelyettes volt, 2010 végétől a megyei hivatal vezetője (megválasztása esetén erről a posztról le kell mondania). – 27 évesen igazgatónak is fiatalnak tartottak, mégis helytálltam, bízom abban, hogy ezúttal is így lesz majd – teszi hozzá. A költségvetési gazdálkodásban, hivatalvezetésben, pénzügyi folyamatok kontrollálásában jártas jogász legfontosabb vezérelvének a törvényesség és jogszerűség figyelembevételét tartja, eszerint kívánja ellátni feladatait, célként Debrecen stabil gazdálkodását megjelölve.

Mentorálás

Új területen kell bizonyítania dr. Széles Diánának: az önkormányzat eddig különböző szinteken képviseltette magát a társadalmi csoportokkal, civil szervezetekkel való kapcsolatában, melyet a jövőben sokkal „szélesebbé és intenzívebbé” tenne. Amellett, hogy több információt szeretne nyújtani az érintetteknek, cél az is, hogy azok belelássanak a döntéshozatalba, javaslataikat és véleményeiket eljuttassák a városvezetésnek – hangsúlyozta Papp László a 33 éves, szintén jogász végzettségű, 1999. óta a Fideszben politizáló, 2006 óta önkormányzati képviselő, projektfejlesztési tapasztalattal rendelkező leendő alpolgármesternő bemutatásakor. Széles Diána elmondta: szívügye az ifjúságpolitika, azon szeretne dolgozni, hogy segítse a fiatalok itt maradását. Ennek érdekében szoros kapcsolatra kíván törekedni a diák- és hallgatói önkormányzatokkal, egyetemi karrierirodával; egyfajta mentori rendszerrel emelnék ki azokat a tehetséges ifjakat, akik jövőjüket helyben képzelik el, segítve munkához jutásukat. Támogatandónak tartja azokat a gazdaságerősítő projekteket, melyek termelési kapacitást hozhatnak a városba, munkalehetőséget nyújtva a kevésbé iskolázottaknak is.

– Debrecen kulturális központ, mindent fontosnak tartok, amiket eddig is: hangversenyek, kiállítások és színházkérdés – fogalmazott Komolay Szabolcs, aki 43 éves, tanár végzettségű, jelenleg a József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettese. A Fidesszel 12 éve kapcsolatban lévő, három éve képviselőként tevékenykedő politikus szerint a HURO program keretében lehetőség nyílhat a Latinovits Színház befejezésére, és egy kárpát-medencei színészképző-központ létrehozására. – Ha e kamaraszínház elkészül, több hely lesz a Csokonai Színház darabjainak és elkezdhetünk gondolkodni a patinás épület felújításán. A hosszú távú tervekben szerepel a renoválás, mert a nemzetközi elismertséget kivívott nívós társulat munkáját tovább kell vinni. A Modem szerepét szeretnénk megőrizni, olyan kiállítások szervezésével, amelyek a régióból vagy külföldről is vonzzák a látogatókat – tette hozzá. A stadionra irányuló kérdésünkre azt válaszolta: tárgyalni fognak arról, hogy a létesítmény a sportszerető emberek igényein túl a kultúra-, koncertszeretőkét is kielégíthesse. – Nagy lehetőségeket látok a szabadtéri színpadban. A megújult Nagyerdőt az emberek szeretik, magukénak érzik ezért színvonalas rendezvényekkel igyekszünk megtölteni, amelynek előszelét már idén nyáron is érezhették – zárta.

HBN-HABE, SzT


A tanácsosok

A magyar-román közös EU-s projektek száma és jelentősége is indokolja, hogy Debrecen tanácsnoki szinten képviseltesse magát az együttműködés során, mely a két országban összesen nyolc megyét érint. Dr. Papp Csaba, aki Szatmárnémetiből származik, jól ismeri a határon túli terület problémáit és román nyelven tárgyalóképes, fontosnak tartja, hogy a határon átnyúló programok egyikeként a Latinovits Színházat ne csak befejezzék, hanem a Kárpát-medencei színészképzés bázisa legyen, hozzájárulva Debrecen kulturális bölcsővé válásához.A megyeszékhely számos történelmi értéke nincs a helyén; ezek lajstromba szedése, a 21. század igényeihez igazodó, a kereskedelem számára történő kiaknázása, a városstratégiához kapcsolása dr. Mazsu János irányítása alatt történhet meg. – A tradició és innováció harmonizálása a cél – mondta el a tanácsnok-jelölt. Többek között programok kidolgozása a feladat, felmerült például a debreceni nagyvásár újragondolása, a Piac utcán történő, turisztikai látványosságot jelentő megrendezése.


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>

" data-width="600">


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában