Helyi közélet

2014.10.02. 18:17

Koedukált öltöző, tévelygő vendég

Egy debreceni fürdőlátogató - aki általában elégedett a felújítással – azt hiányolja, hogy nem segítik a vendégeket az új rendszer megismerésében, használatában. Olvasói kérdés és illetékes válasz.

Egy debreceni fürdőlátogató - aki általában elégedett a felújítással – azt hiányolja, hogy nem segítik a vendégeket az új rendszer megismerésében, használatában. Olvasói kérdés és illetékes válasz.

Példaként elmondta, hogy az öltözőnél ülő munkatárs nem tájékoztat arról, hogyan lehet nyitni a kabint a karjukra csatolt órával, nem említi, hogy koedukált az öltöző, s hogy mit kell tenni a zavarba ejtő események elkerülésére. Szerinte nem természetes elvárás, hogy az idős emberek mindent maguktól felfedezzenek fel, ha pedig nem megy, kínlódjanak, szégyenkezzenek.

A kifogásra küldött válaszában Holléry Tibor, a fürdőszolgáltatás divízió igazgatója a következőt írta: Igen, az öltöző tényleg koedukált. Ma már nem épülnek klasszikus „női-férfi” oldalra osztott öltözők. A problémával szemben kicsit értetlenül állok, mert mind a termál bejáratánál, mind az öltözőben egy-egy kolléga folyamatosan jelen van, és segíti a vendégek közlekedését, eligazodását, pont ezen helyzetek elkerülése végett. Pedig alapvetően a rendszer nem igényelné az „élő munkaerő” folyamatos jelenlétét. Természetesen, továbbra is fokozottan figyelni fogunk a vendégek tájékoztatására, és a segítségnyújtásra – fogalmazott.

Palotai Péter, a gyógyfürdő marketingvezetője hozzátette, a vendég az átöltözéshez köteles az erre kialakított, belülről zárható öltözőfülkét használni. Öltözetét és személyes tárgyait pedig az azonosító kártyájával nyitható és zárható szekrényben helyezheti el.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában