Helyi közélet

2014.09.16. 10:08

Zöld utat kaphatnak az uniós pályázatok

Debrecen - Az elsők eszközbeszerzés és telephelyfejlesztés típusú pályázatok lehetnek.

Debrecen - Az elsők eszközbeszerzés és telephelyfejlesztés típusú pályázatok lehetnek.A véglegesített új uniós partnerségi megállapodás után a következő lépés a konkrét intézkedéseket meghatározó operatív programok elfogadása lesz. A konkrét pályázati kiírások megjelenése szeptember második felében várható, előre láthatóan eszközbeszerzés és telephelyfejlesztés témában” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Mire, mennyi?

Pont került a 2014-2020-as időszak európai uniós fejlesztési pénzeinek magyarországi elosztását szabályozó partnerségi megállapodásra. A dokumentum az elkövetkező 7 éves ciklusra 21,9 milliárd euró, azaz 6900 milliárd forintot ítél meg Magyarország számára beruházási célra, míg a mezőgazdasági támogatások mértékét 3,45 milliárd euróban, azaz mindegy 1087 milliárd forintban, a halászati ágazat támogatását pedig 39 millió euróban határozza meg.

Ezt követően várható az operatív programok elfogadása. Ezek megjelenése az utolsó mérföldkő, amelyet a pályázati felhívások megjelenése követ” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában