Helyi közélet

2014.09.22. 07:26

Megkérdeztük: Ön szerint legyenek-e nemzeti italboltok?

Debrecen – Nem támogatom a kezdeményezést. A nemzeti dohányboltokban sem látom azt jónak, hogy egy kiskorú személy nem léphet be az üzletbe, holott nem csupán dohányt értékesítenek – hallhattuk Hajzer Fannitól.

Debrecen – Nem támogatom a kezdeményezést. A nemzeti dohányboltokban sem látom azt jónak, hogy egy kiskorú személy nem léphet be az üzletbe, holott nem csupán dohányt értékesítenek – hallhattuk Hajzer Fannitól.

– Édesanyámnak élelmiszerboltja van, így otthon ez már beszédtéma. Nem csak emiatt nem támogatom. Félő, hogy éppúgy bevezetik majd, mint a nemzeti dohányboltot, hiszen az is csak felvetésként indult – osztotta meg velünk aggodalmait Mándoki Dániel.

– Hol ne vegyen az ember italt, ha nem egy kocsmában vagy szórakozóhelyen? Nincs szükség nemzeti italboltokra, ha valaki akar, így is, úgy is fog alkoholt fogyasztani – mondta Kis Edina.

– Személy szerint nem szoktam alkoholt fogyasztani, azonban véleményem szerint, ha az italokat kitiltják a kocsmákból, még inkább megnő a fogyasztás - vélekedett Varga Fruzsi.

– Felesleges italboltokat létrehozni, ezáltal fokozódnának a betörések. Ráadásul nőne a munkanélküliek és alkoholisták létszáma – fogalmazott Bacsa Fruzsi.

– A fiatalok körében nem tudják majd visszaszorítani a fogyasztás mennyiségét, úgy is hozzájutnak majd az alkoholhoz – nyilatkozott lapunknak Tardi Rebeka.

HBN-BL|Fotók: Matey István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában