Helyi közélet

2014.09.23. 16:44

Helybe mehet a bíróság

Debrecen - A járásbírósági elnökök pozícióját is érintheti a törvénytervezet.

Debrecen - A járásbírósági elnökök pozícióját is érintheti a törvénytervezet.Törvénykezési helyekké alakulhatnak a járásbíróságok – erősítette meg értesülésünket az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde kedden azt mondta, a kis bíróságokat összevonnák, de ez nem jelentené az épületek felszámolását, bírók és alkalmazottak is maradnának ott. Hangsúlyozta, már a Parlament előtt van törvénytervezet, amely lehetővé tenné, hogy a tárgyalásokat „helybe vigyék”, vagyis például egy hónapban egyszer ott is lehetne törvénykezési nap, ahol nincs bíróság. Erre volt precedens a közelmúltban Beleden, ahová a Győri Törvényszék kihelyezte tárgyalását, miután a nincstelenségben élő szülők nem tudtak Győrbe utazni.

Az elnök az átalakítást azzal indokolta, hogy országosan óriási különbségek vannak a járásbíróságok méretei között: van olyan, amely egy bíróból áll, máshol viszont 300 tagja van a bírói testületnek, a besegítések pedig sokszor ad hoc módon történnek.

Kérdésünkre Handó Tünde azt mondta, az átalakítás a járásbírósági elnökök pozícióját is érintheti. Ha a törvényt elfogadja a parlament, a változások akár már jövőre életbe léphetnek.

HBN


Debrecen, 2014. szeptember 23., kedd (MTI) - Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a bíróságoknak nyitottnak, ügyfélbarátnak és szolgáltatónak kell lenniük. Handó Tünde erről kedden, a Debreceni Járásbíróság új épületének bokrétaünnepségén beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában