Helyi közélet

2014.08.14. 14:40

A kirakatos és a buszos garázda is meglakol

Debrecen - A rendőrök mindkét esetben vádemelést javasolnak a nyomozások befejeztével.

Debrecen - A rendőrök mindkét esetben vádemelést javasolnak a nyomozások befejeztével.

2014. április 7-én 19 óra 45 perckor a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletét telefonon értesítette a helyi közlekedési vállalat egyik munkatársa arról, miszerint a Petőfi téri megállóban az egyik autóbuszra biciklijével akart felszállni egy férfi, s miután a sofőr ezt nem engedte, veszekedni kezdett. A tettes belerúgott a vezetőfülke ajtajába, illetve leköpte az ajtó üvegét, majd leszállt a buszról.

Adatgyűjtést követően a kapott személyleírás alapján a rendőrök a Nagyállomás előtti buszmegállóban intézkedés alá vontak egy 29 éves helyi lakost. A férfit az egyenruhások bűncselekmény gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a K. Jánossal szemben garázdaság vétség elkövetése miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Ugyanezen javaslattal fejezte be a rendőrkapitányság egy debreceni kirakat betörése miatt indított nyomozását is. A gyanúsított 2014. július 2-án 17 óra 40 perc körül Debrecenben, a Petőfi téren található egyik bolt kirakatát rongálta meg. Pechére egy polgárőr épp az említett üzletben tartózkodott és figyelmes lett a nagy zajra. A kirakat előtt meglátta a garázdát, aki erre futásnak eredt, de a rendőrök kiérkezéséig a polgárőrnek sikerült visszatartania. Az egyenruhások a 29 éves debreceni lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait pedig az illetékes ügyészségnek megküldte.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában