Helyi közélet

2014.07.13. 12:05

MOY-VAS fesztivál Esztárban – sztárvendégekkel

Esztár - Fergeteges bulival és hangulattal dicsekedhetett Esztár július 12-én a MOY rendezvényházban: számos sztárvendég tett eleget a meghívásnak, volt is közönség,aki élvezte a műsorokat.

Esztár - Fergeteges bulival és hangulattal dicsekedhetett Esztár július 12-én a MOY rendezvényházban: számos sztárvendég tett eleget a meghívásnak, volt is közönség,aki élvezte a műsorokat.

A rendezvényház tavaly nyitotta kapuit, azóta már sok programot szerveztek itt. Szombaton egész nap várták a gyerekeket, felnőtteket, időset és fiatalt, egyszóval minden korosztályt, aki kikapcsolódni vágyott a rendezvényházhoz. A kicsiket játszóház, a nagyobbakat forgó-, céllövölde, csillámtetoválás várta, volt enni-innivaló bőségesen, minden, ami szem-szájnak ingere, finom ételek, italok sokasága várta az idelátogatókat.

Szórakozásban sem volt hiány

Délelőtt a picur mazsorettesek, majd a néptáncosok, idősek is felléptek, láthattak harcművészeti bemutatót, a kicsiknek gyerekműsorral kedveskedett Mohos Peti.

A szemerkélő esős idő ellenére az érdeklődés nem hagyott alább, délutánra már megtelt a ház udvara, akik 1000 ft-os belépődíj ellenében minden műsort megtekinthettek. Rendeztek főzőversenyt, melyen a vadászoknak vadételekkel lehetett nevezni: itt öt csapat mérte össze tudását, valamint a pályán focibajnokság zajlott. A versenyek eredményeit délután hirdették ki.

Sztárvendégek sokasága lépett fel

A délután folyamán a modernebb táncokban gyönyörködhetett a közönség: a hastáncos lányok elbűvölték a férfiakat, nem volt ez másképp a zumba-táncosok esetében sem.

A Desperadó adott ezután koncertet, aztán Viki és Attila énekeltek. A fellépők sorában Kállay Saunders András következett, aki szintén nagy sikert aratott.

Cserpes Laura fellépése után a Dupla Kávé is jó hangulatot teremtett az estéhez közeledve.

A MOY-VAS fesztivál záró fellépője Karamel volt a késő esti órákban, majd szabadtéri bulival zárták a szombat esti fesztivált. Az egész napos bulit Tom Taylor, a Best FM műsorvezetője irányította.

Nagyné Kelemen Mónika - tudósító

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában