2014.07.24. 15:19
Arénákba férkőzött a hörgés
Debrecen – Angerseed: „Kisebb-nagyobb klubok után 8-9 ezer ember előtt állni – szinte leírhatatlan.”
Debrecen – Angerseed: „Kisebb-nagyobb klubok után 8-9 ezer ember előtt állni – szinte leírhatatlan.”
Egyebek közt több külhoni sajtóvisszhangnak is örülhetett az utóbbi időkben a cívisvárosbeli Angerseed zenekar, mindamellett pár napja épp hazai pályán, a Vekeri Fesztiválon „aprítottak” sikerrel. A death metal stílusban játszó zenészek a formáció létezésének hat-hét évében igyekeztek módszeresen „építkezni”, saját fesztivált is „üzemeltetnek”, és részben ennek köszönhetően nemzetközi kapcsolatokra is sikerült szert tenniük; persze mindvégig tudatában vannak: szűk rétegkultúrát képviselnek. Peter D. Maniak, azaz Mányák Péter frontemberrel arról is beszélgettünk, miképpen lehet előrehaladni underground vonalon.
– Rengeteg a hasonló csapat világszerte, és a legtöbbjük kiemelkedően jó. Ezért, ha egy zenekar labdába szeretne rúgni külföldön is, igen sok tényezőnek kell együttállnia – mutatott rá az énekes.
Hogy melyek ezek a tényezők, az kiderül – sok minden más mellett – a Hajdú-bihari Napló pénteki számából.
HBN