Helyi közélet

2014.05.01. 10:29

Szakkollégisták mutatják meg magukat

Debrecen - A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma idén is megrendezi május 2-án és 3-án az immár hagyománynak számító Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciát, amelynek az MTA DAB Székház ad otthont – adta hírül Bene Viktória.

A kétnapos konferencia május 2-án, pénteken 8 óra 45 perctől veszi kezdetét. A szakkollégium tizenhárom szakcsoportjából összesen negyvennégy hallgató mutatja be a legfrissebb kutatási eredményeiket.

- A konferencia célja, hogy a szakkollégium hallgatói bemutathassák a legfrissebb kutatási eredményeiket, konferenciatapasztalatot szerezzenek – mondta el kérdésünkre Uri Dénes, a Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

A kétnapos konferencián többek között szó lesz a vírusvideókról, a verőköltő bodobácsok interakciós hálózatairól és a siket emberek kapcsolati lehetőségeiről.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

- Bene Viktória -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában