2014.04.03. 15:34
Költők „figyelnek” a kirakatunkból
Debrecen - Szerkesztőségünk is csatlakozott a KirakaTransz akcióhoz.
Debrecen - Szerkesztőségünk is csatlakozott a KirakaTransz akcióhoz.
A Napló hatalmas üvegtáblái előtt állva, elhaladva saját tükörképünk mellett Borbély Szilárd, Heltai Jenő és József Attila gondolatai köszönnek ránk. Ha nem sajnálunk rá néhány percet, akár az is megtörténhet, hogy e sorok „megszólítanak”, mondanivalójukkal gondolkodásra ingerelnek, s kiragadnak egy pillanatra a hétköznapok sodrából.
Heltai Jenő Szabadság című 1945-ös verse ma is épp olyan érvényes, mint születésekor volt (a Dósa nádor téri székház Zamenhof utca felőli oldalán olvasható). József Attila tavaszt köszöntő énekébe szőtt szerelmi vallomása egyszerre üde és szívfájdító.
Emlékül
A sok érdemes közül e két költő kiválasztása hosszas tanakodás eredménye. Egyértelmű volt azonban, hogy Borbély Szilárdnak köztü(n)k a helye. A februárban, tragikus körülmények között elhunyt, Debrecenhez ezer szállal kötődő író, költő alkotásai közül a Ha menni kell… című került a Napló főbejárata mellé. S, hogy miért pont az? Csak el kell olvasni, az ember szinte érzi, ahogyan az örvénylő lelkű költő figyeli a sorok közül.
Mi ez az akció?
A KirakaTransz elnevezésű program lényege, hogy az emberek figyelme a költemények felé irányuljon, s az április 10-12 közötti Debreceni Költészeti Fesztiválra a város kirakatai versekbe öltözzenek. Az akció ötletgazdája Vranyecz Tünde, a Benedek Elek Könyvtár vezetője biztos kezű, gyöngybetűket író csapatával eddig közel száz alkotást készített városszerte.
HBN-FÁ
Debrecen - „A Napba öltözött város.” – a 18. századi holland utazó mondatának analógiájára az idén tavasszal Debrecen belvárosa versbe öltözik: a Méliusz Juhász Péter Könyvtár a 2014-es Debreceni Költészeti Fesztivál keretében megrendezi „KirakaTransz"című városi szintű programját, melynek ideje alatt a MÉLIUSZ munkatársai együttműködve a Debreceni Egyetem média szakos hallgatóival a Debrecen belvárosában található üzletek kirakatait versidézetekkel díszítik.