Helyi közélet

2013.12.12. 16:16

Nagy hozamot ígért a csaló

Debrecen - A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több sértettet is megkárosított.

Debrecen - A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több sértettet is megkárosított.

A Debreceni Rendőrkapitányságon egy helyi lakos tett feljelentést 2013. október 3-án a terhelttel szemben, akinek a befektetésekkel foglalkozó cégével és annak üzletkötőjével szerződést kötött a sértett. A befizetett pénzért cserébe a gyanúsított jó befektetést és a banki kamatnál jóval kedvezőbb hozamot garantált, mely nem valósult meg.

A feljelentőn kívül több tucat sértettje van még az ügynek, akik a pénzt átutalták az ebesi lakosnak, aki meggyőzte a szerződő feleket arról, hogy a befektetett összeget nem veszíthetik el, mert a befektetés futamidejének a végén nem csak a tőkére, hanem annak hozamaira és kamatos kamatra is lehet számítani. Miután az ígéretek és a cég üzletkötőivel megkötött szerződések nem valósultak meg, így a befektetők a rendőrségen feljelentették a férfit.

A rendőrök az ügyben megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek eredményeként a járőrök 2013. december 11-én 8 óra 40 perckor otthonából állították elő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Sándort.

A 41 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Debreceni Járásbíróság 2013. december 12-én elrendelt.

Vele szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában