Helyi közélet

2013.12.07. 12:17

Már hatvan éve muzsikál

Debrecen - A hatvanöt éves Lyra Szimfonikus Zenekar a napokban tartotta jubileumi koncertjét.

Debrecen - A hatvanöt éves Lyra Szimfonikus Zenekar a napokban tartotta jubileumi koncertjét.

A hangversenyt megelőző ünnepségen Egey Ervinné Erikát a zenekar örökös tagjává választották, amit egy ezüst emblémával szentesítettek. Erika hatvan éve tagja a zenekarnak. Úgy került oda, hogy édesapja ott hegedült, ő eljárt a próbákra, s kedvet kapott a zenéhez. Beiratkozott a zenei szakiskolába, elvégezte a fuvola tanszakot, de már közben játszott a zenekarban.

Ameddig bírja

Az édesapjával is muzsikált együtt. Gondolt arra is, hogy hivatásos zenész lesz, de a fővárosban volt a főiskola, a szülei nem engedték Budapestre.

„Alapító karmesterünk, Tóth László pénzügyi szakember volt. Édesapám is pénzügyes volt és hegedűs, én meg pénzügyes és fuvolista vagyok.” Egy amatőr együttes életében vannak apály és dagály korszakok. A Tóth László alapította együttes mikor élte fénykorát? – kérdezem. „Az 1960–80-as években, amikor a rendszeres itthoni hangversenyeken kívül több külföldi meghívásnak tettünk eleget. Litvániában, Finnországban, Olaszországban háromszor, az NDK-ban kétszer szerepeltünk. Az akkori megyei, illetve városi tanács támogatta a zenekart, és fizette ezeknek az utaknak a költségét.” Arra a kérdésre, hogy mi tartotta és tartja hatvan éven át a zenekarban, egyszerű választ ad: a zene szeretete. Meg a közösség. A legemlékezetesebb hangversenyek a jubileumi koncertek voltak, neki személy szerint az 1983-as, amikor Mozart fuvola-hárfaversenyét Rohman Henrikkel, az Operaház hárfaművészével játszotta. Hetente egyszer, néha kétszer volt próba. „Én két gyerek és a munkám mellett minden próbán ott voltam, kivéve, amikor a gyerekek születtek. A férjem nem zenész családból származott, nem játszott hangszeren, de elfogadta, méltányolta ezt a szenvedélyemet. Kísért, ott volt a koncerteken.”

A 65 év alatt három karnagya volt a zenekarnak. Tóth László 1948-tól 2006-ig, 81 éves koráig. Aztán 6 évig Pallagi Tamás, és most Balogh József. Kedvenc darabjai? „A nagyon modern művek nem, inkább Chopin, Schubert, Mozart és Haydn.” Hogy meddig tervezi, azon még nem gondolkodott. „Ameddig bírom. Az ember nem is veszi észre, hogy így eltelt az idő. Játszom egy trióban is, különböző klubokban adunk egy-egy kis műsort. De háromórás próba után sem vagyok fáradt. Inkább megnyugtat a zene.”

HBN–BE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában