Helyi közélet

2013.12.05. 17:32

Húsz kamionnyi fa hollétét firtatják

Debrecen – Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúját vetette fel a debreceni Jobbik csütörtökön, amikor Ágoston Tibor frakcióvezető arról beszélt, hogy 401 tonna haszon- és gallyfa szerintük illetékteleneknél landolt.

Debrecen – Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúját vetette fel a debreceni Jobbik csütörtökön, amikor Ágoston Tibor frakcióvezető arról beszélt, hogy 401 tonna haszon- és gallyfa szerintük illetékteleneknél landolt.

Az önkormányzati képviselő azt állítja, hogy a Nyugati kiskörút építéséhez kapcsolódó tavalyi fakivágások során keletkezett faanyag jelentős része nem érkezett meg ahhoz az önkormányzati céghez, ahol azt tárolták és felhasználták volna. A politikus kijelentette: megkereste a fakivágást végző vállalkozót, a polgármesteri hivatal egyik vezetőjét, valamint az érintett önkormányzati kft. ügyvezetőjét, és válaszaik alapján úgy gondolja: több mint gyanús, hogy a faanyagok elindításakor és megérkezésekor kitöltendő mérlegjegyek a múlt év helyett csak idén novemberben kerültek a nonprofit céghez. Ágoston Tibor szerint 5-50 millió fa egyszerűen nincs meg, ezért pártja a napokban feljelentést tesz a rendőrségen.

Ellenőrzés következhet, ha…

Fauszt Zoltán, Debrecen aljegyzője megkeresésünkre azt mondta: a mérlegjegyeket nem az önkormányzat, hanem a nonprofit kft. dolgozói állítják ki. Amennyiben megalapozott kétség vetődik fel arra nézve, hogy a faanyag ügyében szabályosan jártak el, szabályszerűségi eljárást tartunk a szóban forgó cégnél – válaszolta kérdésünkre.

A témával a szombati Naplóban igyekszünk bővebben is foglalkozni!

HBN–RaL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában