Helyi közélet

2013.12.16. 09:17

Esélyegyenlőség, mint társadalmi felelősségvállalás

Hajdúböszörmény - Az esélyegyenlőség és a nemzetiségek napja volt a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.

Hajdúböszörmény - Az esélyegyenlőség és a nemzetiségek napja volt a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.

2012-ben az Országgyűlés december 18-át – mint az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozata elfogadásának a napját – a Nemzetiségek napjává nyilvánította. "A magyarsággal e hazában évszázadok óta együtt élő nemzetiségek államalkotó tényezők, társadalmunk politikai közösségének részét képezik, kulturális értékeik Magyarország kultúrájához szervesen kapcsolódnak" – mondta ki az országgyűlési határozat.

Ebben az évben ez alkalomból a Debreceni Egyetem böszörményi karán, a Roma Innovációs Központban tartott rendezvényen hangzott el a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) debreceni igazgatóságának a felhívása, amelyben az esélyteremtés és az esélyegyenlőség, valamint a társadalmi felelősségvállalásra hívták fel a figyelmet. A nap vendége volt többek között Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, Gerő Ildikó, a Türr István Képző és Kutatóközpont regionális igazgatója és Dr. Nagy Imre szakértő (Hajdúböszörmény).

A Nemzetiségek Napján a nők, a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetűek, a romák, az idősek esélyegyenlőségének különböző lehetőségeiről, nehézségeiről, illetve a legfontosabb helyi kérdésekről esett szó. Egy pályázat keretében kidolgozott helyi esélyegyenlőségi programok rendszerét Ferdinandy Katalin projektvezető (TKKI), és Bathó Éva szakmai vezető (TKKI) mutatta be. A jelenlévő szakemberek és a kapcsolódó bemutatók témái az esélyegyenlőség kérdését változatos nézőpontokból járták körül.

A vendéglátók a felhíváshoz csatlakozva a karon másfél éve működő Lippai Balázs Roma Szakkollégium érdekes rendezvényével készült, a nemzetiségeket érintő programok sorával tette emlékezetessé a felhívás létjogosultságát: játékos vetélkedő, filmklub, irodalmi est és szakmai fórum biztosította az ismeretek átadását.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában