Helyi közélet

2013.12.10. 19:45

A másfélezret közelíti a toborzottak száma

Debrecen – Ebben az évben mintegy két és fél ezer érdeklődő fordult meg a debreceni toborzó irodán a katonai továbbtanulás, a szerződéses katonai, valamint az önkéntes tartalékosi szolgálatról érdeklődve; munkatársaim révén a sikeres alkalmassági vizsgát követően 73-an váltak szerződéses katonává – említette keddi tájékoztatójában Nagy Zoltán, a Péterfia utcai katonai igazgatási központ parancsnoka.

A hadkiegészítő és központi nyilvántartó parancsnokság alatti működő intézmény 2001 óta összesen 1377 fővel szerződött az említett munkára, zömmel 30 év alatti, középfokú végzettséggel rendelkező férfiakkal.

Az alezredes beszámolójából egyebek mellett az is kitűnt, hogy jelenleg 1007 nyugállományú katonáról, özvegyről, árváról, vagy olyan személyről gondoskodnak, aki honvédségi tevékenységével összefüggően szenvedett balesetet.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában