Helyi közélet

2013.11.25. 17:30

Megyei KISOSZ: nincs jogi alap a bezáratásra

Debrecen - Nem tudni, hány megyei kereskedő rendelt a visszavont kasszából.

Debrecen - Nem tudni, hány megyei kereskedő rendelt a visszavont kasszából.

Rossz üzenete van annak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az üzletük bezárásával fenyegeti azokat kereskedőket, akiknek nincs birtokában a pénztárgép megrendelését visszaigazoló szerződés – mondta lapunknak Puskás István, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Mint ismert, hétfőig, azaz a mai napig kellett beszerezniük a vállalkozóknak a dokumentumot. Az erről szóló rendeletet november 18-án tették közzé.

– Nincs meg a bezárással riogató lépés jogi háttere. A vállalkozók többsége ugyanis rajtuk kívül álló okok miatt került most nehéz helyzetbe – tette hozzá az elnök arra utalva, hogy visszavonták a Samsung által gyártott készülék forgalmazási engedélyét. A dél-koreai gyár kasszáját megrendelők számát legalább százezresre becsüli.

HBN

További részletek a Napló keddi számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában