Helyi közélet

2013.11.19. 20:41

Megtalálták az eltűnt tanárt!

Debrecen - Este hétkor Szilágyi Szabolcs keresésének egyik szervezője tette közzé Facebook oldalán, hogy megtalálták a férfit, akit dél óta a rendőrség is keresett.

Debrecen - Este hétkor Szilágyi Szabolcs keresésének egyik szervezője tette közzé Facebook oldalán, hogy megtalálták a férfit, akit dél óta a rendőrség is keresett.

Mint az ismerős írja, szerencsére épségben megkerült, ám ennél többet egyelőre nem lehet tudni. Mint arról napközben a Napló is beszámolt, a férfiról hétfőn reggel óta nem tudott a családja, aki mára virradóan a közösségi oldalon kért segítséget a keresésre, s ezrek osztották meg felhívásukat.

Délután mintegy harminc ember a debreceni Tóth Árpád Gimnázium volt igazgatójának keresésre indult, átfésülve a Nagyerdő egy részét, ahol a férfi futni szokott, ám akkor nem jártak sikerrel.

Egyelőre nem tudni, hogy hol, ki találta meg a 42 éves Szilágyi Szabolcsot, illetve az is kérdés, hogy mi történt vele.

HBN


Debrecen - Kedden este épségben, egészségesen megkerült az a tanár akit napközben eltűntként kerestek rokonai, barátai, valamint a rendőrség.


Debrecen - A rendőrség eltűnés miatt keresi a képen látható Szilágyi Szabolcs 42 éves debreceni lakost.


Debrecen – Rokonok, barátok is nagy erőkkel keresik a jó nevű gimnázium volt vezetőjét.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában