Helyi közélet

2013.10.24. 08:52

Őrizetben a kukoricatolvajok - Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt, 4 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök.

Az egyenruhások 33 főt állítottak elő, közülük 12 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 6 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 közúti közlekedési baleset súlyos, míg 2 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. október 23-án 13 óra 12 perckor telefonon tett bejelentést egy férfi arról, hogy Nyíradonyban tetten ért egy háromfős társaságot, akik kukoricát loptak.

A járőrök és a helyi körzeti megbízott fél órán belül elfogta és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállította a három nyíradonyi lakost.

Az elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt a 46 éves nőt, valamint a 40 és 58 éves férfiakat őrizetbe vették a rendőrök.

A szabálysértők 72 órán belül bíróság elé állhatnak.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában