Helyi közélet

2013.10.02. 08:41

Mesék a klinikán

Debrecen - Beteg gyerekekhez látogattak el a Bocskai-dandár katonái a népmese napján.

Debrecen - Beteg gyerekekhez látogattak el a Bocskai-dandár katonái a népmese napján.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár humán részlege szeptemberben a Világnapok, Jeles napok rendezvénysorozatában a magyar népmese napjáról emlékezett meg.

2005 óta – a Magyar Olvasástársaság javaslatára - ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket. Ebből az alkalomból keresték fel a humán részleg katonái a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Gyermek Gyógyító Intézetének professzorát, Dr. Balla Györgyöt, hogy támogassa kezdeményezésüket – mondta el Kelemen Norbertné törzsőrmester. Céljuk az volt, hogy a gyermekekért mindent megtenni akaró gyógyítókkal együttműködve juttassák a mese adta élményhez a kis betegeket.

A Bocskai-dandár állományából nyolc katona vitt egy színes csokrot magyar és más népek meséiből, amelyeket az intézmény belgyógyászati, intenzív és pulmonológiai részlegén, valamint a gyermeksebészeten olvastak fel az önkéntesek. A gyerekek örömét látva katonák és egészségügyi dolgozók egyetértettek abban, hogy az ilyen alkalmakat meg kell ismételni. Terveik között szerepel, hogy decemberben ismét meglátogatják az intézményt, és a karácsony szeretetteljes hangulatában megajándékozzák a kis betegeket újra, egyben elhozzák a legszebb tőlük kapott ajándékot: az őszinte gyermekmosolyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában