Helyi közélet

2013.09.05. 14:43

Egy kerékpárost halálra gázoló és cserbenhagyó karcagi autóst fogtak el Kabán

Szolnok, 2013. szeptember 5., csütörtök (MTI) – Elfogták azt a karcagi férfit, aki a gyanú szerint kedden halálra gázolt egy kerékpárost a város határában, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szolnok, 2013. szeptember 5., csütörtök (MTI) – Elfogták azt a karcagi férfit, aki a gyanú szerint kedden halálra gázolt egy kerékpárost a város határában, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a rendőrséget egy arra közlekedő állampolgár értesítette a balesetről, miután szerdán reggel rábukkant Karcag külterületén, a Magyarkai bekötőút melletti árokban az életjelet nem mutató kerékpárosra. Az orvos már csak a férfi halálának beálltát tudta megállapítani.

A rendőrök a helyszínelés adataiból megállapították, hogy az áldozat kedden este haladt Karcag külterületén a város felől a 4-es számú főút felé a 34103-as úton, amikor egy vele azonos irányba tartó gépjármű elütötte, majd a vezető továbbhajtott.

A férfi láthatósági mellényt ugyan nem viselt, de kerékpárjának lámpái még a baleset után is működőképes állapotban voltak – tette hozzá a szóvivő.

Szabó Zita elmondta, a nyomozók az apró, mozaikszerű részletekből bravúros gyorsasággal kiderítették, hogy milyen színű és típusú gépjárművet keresnek. A bejelentést követő pár órán belül már a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves karcagi férfit is azonosították.

K. Szabolcsot Kabáról állítottak elő, segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt. Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

- MTI -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában