Helyi közélet

2013.08.28. 08:38

Porig égett a szerszámtároló

Debrecen - A négyszer nyolc méter alapterületű ingatlanban hét gázpalack volt.

Debrecen - A négyszer nyolc méter alapterületű ingatlanban hét gázpalack volt.

Kiégett egy garázs keddre virradóra a debreceni Császár Péter utcán. A lángokat viszonylag rövid idő alatt eloltotta a helyszínre érkező tizenhárom tűzoltó, az eset ötvenméteres körzetéből kitelepítettek két óra múlva már visszatértek sértetlen otthonaikba, míg Kovács Juliánnának és családjának ott maradt a hamu, a kétmillió forintnyi értéket tároló építmény helyén.

Tűzropogásra ébredtek

– Pattogó hangra ébredtünk, azt hittük, légpuskával lövöldöznek a környéken, de amikor a férjem kiment körülnézni, akkor tudatosult, hogy a garázsban tárolt égő holmijaink hangja az. Mire én kiléptem az ajtón, már a tűzoltók is itt voltak, és mindkettőnket elvittek a lángok közeléből – idézte fel Kovács Juliánna, a melléképület egyik tulajdonosa a történteket. A lánglovagokat a szemben lakó asztalos értesítette, aki a műhelyében dolgozott, amikor kigyulladt az ingatlan.

A helyiségben hét gázpalackot találtak, ebből öt üreset kihoztak a tűzoltók. Két – oxigénnel, illetve dissous-val töltött – palackot a túlhevültség miatti robbanást megelőzve, a rendőrség mesterlövésze lőtt ki.

Egyelőre nincs meg az ok

– Az egyik tartály teteje így is elpukkant. A férjem villanyszerelőként dolgozott a nyugdíjba vonulása előtt, saját vállalkozása volt. Az épületben rengeteg szerszám, értékes villanymotorok, biciklik voltak – sorolta a tulajdonos. – A géplakatos vejem munkaeszközei is elégtek, de még nem tud róla, mert jelenleg nyaralnak a lányommal, és nem akartam elmondani, mi történt.

– El sem tudjuk képzelni, hogy mi okozta a tüzet – tette hozzá. – Két napja nem voltunk itthon, nem hagyhattunk semmit bekapcsolva a műhelyben. A szándékosság sem valószínű, hiszen nincs haragosunk, a szomszédaink mind rokonok vagy barátok. Bár van biztosításunk, nem sok reményt fűzök hozzá – mondta.

HBN–HABE

A dissous-palack

A dissous-gáz oldott gázt jelent (dissous, francia szó = oldott), de általában a lánghegesztéshez használt acetilént (C2H2) értjük alatta. Az ömlesztő hegesztéshez koncentrált hőhatást kell biztosítani. Ehhez valamilyen éghető gázt oxigénnel keverve égetnek el, erre alkalmas berendezéssel, hegesztőpisztollyal. Az éghető gáz lehet hidrogén, acetilén, propán-bután stb., de általában acetilént alkalmaznak – tájékoztat a wikipedia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában