Helyi közélet

2013.08.02. 10:43

471-es: halálútként emlegetik

Hajdú-Bihar - Csak Hajdúsámsonból naponta nyolc és félezer ember ingázik ezen az úton Debrecenbe.

Hajdú-Bihar - Csak Hajdúsámsonból naponta nyolc és félezer ember ingázik ezen az úton Debrecenbe.

Huszonkilenc év - ennyi ideje kapott utoljára új burkolatot a 471-es főút megyénkbeli szakasza, és ez bizony azóta már jónéhány ember életébe került.

Tasó László nyíradonyi polgármester, országgyűlési képviselő és immár frissen kinevezett megyei útügyi biztos a Naplónak elmondta: a konzultációkat követően, 30 napon belül elkészül a hajdú-bihari útfelújítások sürgősségi listája, amelyen a 471-es főútnak is természetesen ott a helye.

Hamza Gábor Hajdúsámsoni polgármester úgy emlékszik, hogy a 471-es főút ügye már az 1994-es (!) választásokon is kampánytéma volt, tehát közel húsz éves problémáról van szó. Máté Attila hajdúsámsoni gépjárművezető-oktatónak személyes oka is van rá, hogy sürgesse a közlekedésre már-már alkalmatlan főútvonal felújítását, hiszen ő néhány éve a keresztfiát veszítette el a 471-es Debrecen felé vezető szakaszán motorbalesetben.

Tasó László nem érti, miért nem készültek még el a kiviteli tervek, hiszen, mint mondta, Orbán Viktor és Lázár János tavaly ősszel személyesen neki ígérte meg, hogy 2,5 milliárd forintot különítenek el a tervekre.

Az ingázó szerint kész életveszély

A polgármester panaszkodik, a járművezető-oktató aggódik, az útügyi biztos pedig bizakodik, és ígér.

A hajdúsámsoni lakosok már a ’90-es évek közepén azért szerveztek félpályás forgalomlassító demonstrációkat a 471-es főút Debrecen-Hajdúsámson közötti szakaszán, mert feltűnően megszaporodott a halálos balesetek száma. Hamza Gábor polgármester azt mondja, ebben az ügyben azóta se történt semmi érdemi, csakhogy ez a vétkes késlekedés milliárdokat húzott már ki a környéken élők zsebéből.

HBN-PA


Kapcsolódó cikkek:

Két személygépkocsi frontálisan ütközött hétfő este a 471. számú főúton, a Debrecen melletti Sámsonkert térségében. Az egyik jármű vezetője a baleset következtében életét vesztette – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.


Az utóbbi időben számos levelet kaptunk a 471-es főút állapotáról, illetve arról, hogy milyen szörnyű a közlekedési morál az említett útszakaszon. Talán nem véletlen, hogy a 471-es út a népnyelvben egyre inkább halálútként jelentkezik. No, de vajon ezt támasztja alá a statisztika is?


Egy ember meghalt, négyen – köztük két 13 éves gyerek – megsérült, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 471-es számú főút Nyíradony és Aradványpuszta közötti szakaszán szombat délután – közölte a debreceni mentőszolgálat mentésvezetője az MTI-vel.


Ezek is érdekelhetik