Helyi közélet

2013.05.20. 15:47

Pünkösdi kultúrhétvége Nyíracsádon

Nyíracsád - Színes és mozgalmas program kavalkád a XX. Ligetalja Kulturális Napokon.

Nyíracsád - Színes és mozgalmas program kavalkád a XX. Ligetalja Kulturális Napokon.

Képzőművészet, zene, tánc és persze önfeledt szórakozás fémjelezte a nyírségi településen XX. alkalommal megrendezett Ligetalja Kulturális Napokat pünkösd hétvégéjén.

A helyi önkormányzat és a művelődési ház közös szervezésében zajló háromnapos rendezvénysorozat május 17-én délután Hass, alkoss, gyarapíts címmel alkotó pedagógusok munkájából összeállított kiállítással vette kezdetét a Malom Galériában. A rendkívül széles alkotói palettán mozgó tárlaton olvashattak verset, hallgathattak zenét, és gyönyörködhettek a falakat díszítő különféle képzőművészeti alkotásokban is.

Zene mindenkinek

Szombaton a zene volt a főszereplője a rendezvénysorozatnak, és persze az a hatalmas embertömeg, akik azért gyűltek össze a falu főterén, hogy kedvenceiknek tapsolhassanak. A délután derekán először a Cairó, majd a Cozombolis együttes lépett színpadra. Ezt követően Majka és Curtis rap-nótáira nemcsak a hazaiak voltak kíváncsiak, de a környező településekről is sokan érkeztek a nyírségi községbe, hogy velük együtt zúgják a dalokat. A napot utcabál, valamint Jolly és Suzy mulatós egyvelege zárta.

Folklór gála

Nem sok ideje maradt a közönségnek a pihenésre, hisz vasárnap már kora délelőtt kattantak a versenyórák a helyi sakkbarátok viadalán, délután két órakor pedig a mazsorettek bevonulásával vette kezdetét a vasárnapi mozgalmas program kavalkád. A színpadon egymást követték a helyi és környező községekből, valamint a szlovákiai testvértelepülésről, Buzitáról érkezett amatőr művészeti csoportok, akiket dr. Nagy János polgármester és dr. Pósán László országgyűlési képviselő köszöntött. Sokan voltak kíváncsiak a tűzoltó bemutatóra, a gyerekek aszfalt rajzversenyen vehettek részt, a közelgő gyermeknapra való tekintettel pedig ingyenes ugrálóvárral, lufihajtogató bohóccal, arcfestéssel kedveskedett nekik az önkormányzat.

Rockkoncert a Betaricével

Hatalmas várakozás előzte meg a hétvége záróeseményét, ahol Nagy Feró és a Beatrice lépett színpadra, s adott élő koncertet a nyíracsádi közönségnek. Feróék nem okoztak csalódást, másfél órán át dübörgött a rock, a közönség hatalmas lelkesedéssel, tapssal fejezte ki tetszését. A fiataloknak a retró partik hangulatát, az idősebbeknek pedig ifjú korukat idézte a fergeteges hangulatú koncert. A XX. Ligatalja Kulturális Napok rendezvényeit vasárnap az elmaradhatatlan tűzjáték zárta Nyíracsádon.

- HBN - KZE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában