Helyi közélet

2013.04.06. 13:36

Ingyen Internet, magas adókulcs a gazdagoknak

Debrecen – Egyszerű programmal, az „élhető Magyarország” és a „mindenki dolgozhasson” szlogenjével szeretne országos listát állítani a Munkáspárt a jövő évi országgyűlési választásokra.

Debrecen – Egyszerű programmal, az „élhető Magyarország” és a „mindenki dolgozhasson” szlogenjével szeretne országos listát állítani a Munkáspárt a jövő évi országgyűlési választásokra.

Mint Thürmer Gyula pártelnök szombati debreceni sajtótájékoztatóján elmondta, alternatívát kínálnak a mai parlamenti pártok ellenében.

– Hazazavarnánk a bevásárlóközpontok tulajdonosait, talpra állítanánk a mezőgazdaságot, lakóparkok helyett évi 40 ezer lakást építenénk, ami a foglalkoztatásban is éreztetné a hatását. A gazdagokra 40-45 százalékos kulcsot vetnénk ki a személyi jövedelemadózásban, ingyenessé tennénk az Internetet – sorolta programjuk lényegi pontjait a politikus, azt viszont nem tudta megmondani, hogy konkrétan kit tekint gazdagnak. Akinek 200 ezer forint alatti a havi jövedelme az szegény – tette hozzá. Elképzelhető, hogy a választásokon együttműködnek majd a devizahiteleseket tömörítő szervezetekkel és a Magyar Szociális Fórummal, de Thürmer Gyula szavai alapján konkrétumokról korai volna beszélni.

A Munkáspárt 2010-ben az egész országban összesen 5600 szavazatot szerzett. Megyénkben egyetlen jelöltet sem tudtak állítani.

- HBN–RaL -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában