Helyi közélet

2013.04.10. 19:46

Gyorsabb azonosítás, nagyobb esély

Debrecen - A szakemberek több ember életét tudják megmenteni.

Debrecen - A szakemberek több ember életét tudják megmenteni.Új gombadiagnosztikai eszköz telepítésére kötött együttműködést a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma az MSD Pharma Hungary Kft.-vel. A Magyarországon elsőként a DE OEC Mikrobiológiai Intézetében alkalmazott PNA FISH készülékkel új időszak kezdődik a súlyos, invazív gombainfekcióban szenvedő betegek gyógyításában – tájékoztatott dr. Kónya József egyetemi docens, a Mikrobiológiai Intézet igazgatója.

Mint elmondta, elsősorban az intenzív, hematológiai, transzplantációs osztályokról kerülnek ki azok a betegek, akiket a súlyos, invazív gombainfekció érint. A készülék segítségével, a kórokozók pontosabb meghatározásával lehetővé válik ezeknek a fertőzötteknek a gyorsabb azonosítása. Mivel az invazív gombainfekciós betegek túlélési esélyeit lényegesen növeli az időben megkezdett terápia, rendkívül jelentős, hogy a műszer 24 órával lerövidíti a gombatörzs azonosítását, ami alapján a hatásos terápia kiválasztható. A műszerrel, amelyhez az MSD Pharma Hungary Kft. reagenseket biztosít, a súlyos, sokszor életveszélyes állapotú betegeknek hatékonyabb lesz a gyógyításuk, a szakemberek több ember életét tudják megmenteni.

A 2012-ben befejeződött, közel 11.8 milliárd forintos összköltségű Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt révén a DE OEC-ben, a legkorszerűbb, a 21. századi igényeknek megfelelő infrastrukturális háttér kiépítése vált lehetővé. Ennek a beruházásnak a keretében, 6.257 m2 alapterületen készült el az In Vitro Diagnosztikai Tömb korszerű épülete, ahol helyet kapott a Mikrobiológiai Intézet, a Laboratóriumi Medicina Intézet és a Személyre Szabott Orvoslási Központ, és ahol egy épülettömbön belül elvégezhető valamennyi in vitro diagnosztikai – klinikai kémiai, hematológiai, immunológiai, mikrobiológiai – vizsgálat.

Az eszköz- és műszerpark, valamint a szakemberek centralizációja hatékonyabb diagnosztikát tesz lehetővé. Az MSD Pharma Hungary Kft.-vel való együttműködés révén kapott új gombadiagnosztikai készülék a diagnosztika felgyorsítását, a betegek hatékonyabb gyógyítását szolgálja, így valóban új korszakot nyit a súlyos, invazív gombainfekcióban szenvedők ellátásában – magyarázta dr. Kónya József intézetigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában