Helyi közélet

2012.12.06. 12:32

Megkezdődött a Ladik verseny!

Debrecen - A Ladik első fordulójának feladatsorát január 31-ig kell visszaküldeni e-mailben.

Debrecen - A Ladik első fordulójának feladatsorát január 31-ig kell visszaküldeni e-mailben.Ezzel a feladatsorral elkezdődik a Lapot a Diákoknak (Ladik) országos médiavetélkedő feladatsora, amelynek végén a megye legjobb, legfelkészültebb csapata képviseli Hajdú-Bihart a Bikali Reneszánsz Élményparkban május végén tartandó országos döntőn. Addig azonban még hosszú az út. Először az alábbi feladatsoron kell túljutnotok. Ennek megoldását 2013. január 31-ig kell eljuttatnotok a [email protected] e-mail címre (azon a napon éjfélig még elfogadjuk a pályázatokat). A levél tárgymegjelölésébe ezt írjátok: Ladik 1. forduló.

Egy napilapban – így a Hajdú-bihari Naplóban is – több féle újságírói műfaj jelen van. Az újságíró a hiteles, pontos, objektív tájékoztatásra törekszik és ennek megfelelően választja meg, hogy az adott témát melyik műfajban dolgozza fel. Mivel a napi munkát a szerkesztők szervezik, az újságírók segítségére vannak a téma és a műfaj megválasztásában. A szerkesztő ezúttal a Hajdú-bihari Napló Ladik-felelőse, Tóth Zoé, az újságírók pedig ti vagytok. Az újságírói műfajokat két csoportba osztjuk. Ezek az információs, valamint a publicisztikai műfajok. Az információs műfajok közé tartozik a hír, hírcsokor, kisinformáció, nagyinformáció, tudósítás, képcikk, képriport. Míg publicisztika a jegyzet, kommentár, tárca, glossza. A riport, valamint az interjú mindkettőből táplálkozik.

HBN

 

Feladatok

Határozzátok meg a hír és hírcsokor tartalmát, majd írjatok egy-egy hírt és hírcsokrot a testnevelés órán történtekből. Műfajok meghatározása 10-10 pont. Hírírás 10 pont, hírcsokor 50 pont.

Közeledik a karácsony. Minden iskolában fontos esemény a fenyőbál. Ennek előkészületeiről egy nagyinformációt kér tőletek a szerkesztő, ezért nézzetek utána, mit jelent a nagyinformáció újságírói műfaj. Ennek meghatározása 10 pont. Majd ez alapján 1500 leütésben írjátok meg a cikket. Ez 50 pont.

Ezekben a hetekben biztosan van osztálybulitok. Erről az újság olvasói is szívesen olvasnak majd. Egy tudósításban számoljatok be az eseményről. Előtte azonban definiáljátok a tudósítás műfajt. Ez 10 pontot ér. Az írás ezúttal is 50 pontos.

Persze képek is szükségesek az újságba. A szünetben mindig történik érdekes esemény. Az egyiket örökítsétek meg fotón és egy képcikk formájában küldjétek el a szerkesztőnek. Mi a képcikk? Ennek meghatározása 10 pont, a képcikk 20 pont.

És még mindig kell kép! 8 képből álló képriportban mutassátok be a téli iskolátokat. 10 pont a képriport definiálása, 50 a munkára 50 pontot kaphattok.

Fontos! Az egyes feladatrészeket egy-egy csatolt file-ban küldjétek. A file neve a műfaj legyen. A file-on belül különüljön el a definíció és az újságba való tartalom.

Címkék#LADIK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában