Helyi közélet

2012.12.05. 11:41

Az egykori debreceni főépítész remekeit mutatják be

Debrecen - Borsos József (1875–1952), Debrecen egykori főépítésze, a ravatalozó, a rendőrség, az Egyetemi templom alkotója emlékét idézték kiállításmegnyitóval és konferenciával szerdán az Egyetemi templomban.

Debrecen - Borsos József (1875–1952), Debrecen egykori főépítésze, a ravatalozó, a rendőrség, az Egyetemi templom alkotója emlékét idézték kiállításmegnyitóval és konferenciával szerdán az Egyetemi templomban.

A tárlatot és a tanácskozást rendező Rácz Zoltán építész húsz éve kutatja Borsos életművét, eredeti rajzok, tervek alapján – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott ismertetőből. Egy korábbi, szerényebb kötet után most megjelenés előtt áll az Építészet mesterei sorozat következő tagjaként a Borsost részletesen bemutató könyve (sorozatszerkesztő: Gerle János). Ennek kapcsán készült a kiállítás, melynek résztvevője a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Debrecen Református Kollégium Levéltára és az önkormányzat mikrofilmtára, ahol számos Borsos-tervet és egyéb adatot őriznek, de sok újdonság kerül nyilvánosságra a családi hagyatékból is, az unokák jóvoltából. A konferencia átfogó képet ad Borsos életéről, személyiségéről, munkáiról, épületeiről, rajzairól, úgy, hogy a korszak történelmét, kulturális viszonyait is bemutatja.

HBN | Fotó: Molnár Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában