Helyi közélet

2012.10.07. 20:43

Egyre kevesebb a márkakereskedő

Az idei évben eddig ugyan valamivel több újautó került értékesítésre Magyarországon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, de ez a növekedés még nem törte meg az évek óta tartó, csökkenést mutató trendet.

Az idei évben eddig ugyan valamivel több újautó került értékesítésre Magyarországon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, de ez a növekedés még nem törte meg az évek óta tartó, csökkenést mutató trendet.

Mivel a márkakereskedések számára az egyik bevételi forrást maga a járműértékesítés jelenti, így a forgalom csökkenése a szalonok, telephelyek fenntartását, rentábilis működését is negatívan befolyásolta, sokat bezártak a tulajdonosok. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) 2012 augusztusában felmérést készített a magyar márkakereskedői hálózatokról, melynek célja a teljes magyar márkakereskedelem feltérképezése volt.

Az idei javuló eladási mutatókat többek között a jelentős re-export táplálta, mely elsősorban a Ft/EUR árfolyamnak és a gyárak, importőrök árpolitikájának köszönhetően nyert teret. A Portfolio.hu kérdésre Gablini Gábor a GÉMOSZ elnöke elmondta, kereskedő kollégáikkal minden hónapban egyeztetnek, ennek alapján 15-20% közé teszik a re-export mértéket. Ebben vannak kiemelkedő márkák, akik döntően ebből működnek. Általában extra bónuszt, prémiumot fizetnek a kijelölt kereskedőnek, de több márka importőre közvetlenül intézi ezeket az ügyleteket. Az augusztusi erős árfolyam megmutatta, hogy a nagy veszteségek miatt már csak néhány szereplő volt képes ezt a gyakorlatot folytatni, csökkent is a forgalomba helyezések száma. Jól látható, hogy mára a nagy európai piacok is zuhanásba váltottak, ezért nőnek az akciók, lehet néhány hónap és megfordul az irány, de legalábbis okafogyottá válik Magyarországról vásárolni, mert elfogy az árelőny.

Az adatok a 2012 augusztusi állapotot tükrözik. A tavalyi felméréshez képest a következő új márkák is megjelentek a palettán: Ferrari, Jaguar, Land Rover, amelyek az elmúlt 12 hónapban nyitották meg képviseletüket Magyarországon.

Egy kereskedésnek tekintendő a márkakereskedő cég egy telephelye, ahol a kereskedelmi tevékenységet folytatja, ahol egy vagy több márkát forgalmaz. Egy-egy márka forgalmazása egy-egy szalonban történik. Így lehetséges, hogy egy cég több márkával több szalonban foglalkozik, mégis egy kereskedésnek számít. Viszont egy cég több telephelye, még ha csak egy márkával foglalkozik is, több kereskedésnek számít, hiszen külön szalonokban folytatja a márkakereskedést.

A GÉMOSZ felmérésének alapja az importőröktől származó dealer listák, illetve nyilvános cégadatok voltak. Egy márkát egy különálló szalonban értékesítenek a márkakereskedések, egy kereskedés több szalonból is állhat. Magyarországon 2012 augusztusi állapotok szerint 467-re tehető a márkakereskedések száma. A tavalyi kimutatás eredménye szerint a márkakereskedések száma 2011 októberében 454 volt, ám a látszat ellenére nem mondható hogy 13-mal nőtt volna a márkakereskedések száma, mivel tavaly eltérő módszerekkel készült a kimutatás. Idei módon számolva elmondható, hogy 10%-kal csökkent a márkakereskedések száma a tavalyi évhez képest.

A tulajdonosok száma 2011-hez képest 324-ről 312-re csökkent. A tulajdonosok 67%-a, 213 tulajdonosnak van egymárkás kereskedése, 18%-a, 56 kereskedő foglalkozik két márkával, és csak a maradék 15% foglalkozik 3 vagy annál több márkával. Csupán egy tulajdonos forgalmaz 13 márkát, és egy tulajdonos rendelkezik 15 márkával foglalkozó kereskedéssel. Az arányok a tavalyi adatokhoz képest (70%-18%-12%-1% alatti) nem változtak jelentősen.

A 312 tulajdonosból 215, azaz 68% egy telephelyet, 16%-a pedig két telephelyet tudhat magáénak. A tulajdonosok 16%-a rendelkezik csupán 3 vagy több telephellyel. Ezen adatok is igazolják, hogy a gépjármű-márkakereskedelemre változatlanul jellemző a kisvállalkozási forma, függetlenül attól, hogy a forgalmazott tételek értéke viszonylag magas.

A legtöbb telephellyel a Carnet Invest Zrt., Hovány Márton és a JP Interkontakt Zrt. rendelkezik.

A szalonok száma, 2011-hez képest, 785-ről 750-re csökkent. Jelentős csökkenés a következő márkáknál figyelhető meg: Chevrolet -18 (55-ről 37-re), Opel -14 (64-ről 50). Ezen márkák mellett a Ford, Mazda, Peugeot, Fiat, Citroen, és a Seat is nagymértékű a csökkenést mutat. Azonban vannak márkák, amelyek a negatív eladások ellenére is növekedtek: Hyundai, Kia, Mitsubishi, Audi, BMW. A harmadik kategóriába azok sorolhatók, ahol a szalonok száma változatlan maradt: Dacia, Volkswagen, Toyota, Nissan, Isuzu, Alfa Romeo, Jeep, Lancia, Infiniti.

 

A kereskedések területi megoszlása

A kereskedések 30%-a található a fővárosban és Pest megyében. Egy-egy megyére 9-31 kereskedés jut, Budapestre és Pest megyére 145. Budapest és Pest megye után a legtöbb kereskedés Győr-Moson-Sopron, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Ezek a számok a tavalyihoz képest nem mutatnak különösebb eltérést. A legkevesebb kereskedés Nógrád, Békés és Heves megyékben található. Nógrád megyében, a lakosság anyagi helyzete mellett magyarázat lehet erre Budapest és Pest megye közelsége is. Az ország keleti és nyugati felének különböző gazdasági helyzete azonban nem látszik a márkakereskedések megoszlásában, Jász-Nagykun-Szolnokban 26, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 29 márkakereskedés található, míg Tolnában 11, és Vas megyében 12. A forgalmazott márkák száma és az adott megye földrajzi fekvése (kelet-nyugat) között nem fedezhető fel összefüggés. Van az ország keleti régiójában is öt márkával foglalkozó kereskedés, és Budapesten valamint Pest megyében arányaiban több az egymárkás kereskedés, mint az ország többi részén. Összességében elmondható, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek köszönhetően a márkakereskedések és szalonok száma hozzávetőlegesen 10%-kal csökkent. A márkakereskedések 40%-a még mindig Budapest és Pest megye területére esik. Még mindig túlnyomórészt az egymárkás kereskedések vannak többségben, a nehéz gazdasági helyzet, valamint a szigorú importőri szabályok miatt kevesen engedhetik meg maguknak, hogy több márkával is foglalkozzanak. Budapesten és Pest megyében az egymárkás kereskedések aránya magasabb. A többi megyében jobban látszik a többmárkás dominancia, mert egy márkából a minimális volumen okán nagyon nehezen lehet megélni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában