Helyi közélet

2012.07.21. 15:57

Újjászerevezik a Körösszegapáti focicsapatot

Körösszegapáti - Új szakmai vezetéssel kezdte meg a felkészülést Körösszegapáti település felnőtt és ifjúsági labdarugó csapata a Megye II -ben.

Körösszegapáti - Új szakmai vezetéssel kezdte meg a felkészülést Körösszegapáti település felnőtt és ifjúsági labdarugó csapata a Megye II -ben.

A 2012-13-as idénynek alapos változással indulnak neki.

Az edzői feladatokat a felnőtt csapatnál Szép Sándor vállalta, ő eddig a kismarjai csapatot edzette, jó eredménnyel. Az ifi csapatot továbbra is Kalugyer Barnabás irányítja.

A település sportegyesületének elnöke Markovits László lett. Vezetésével az átigazolási időszakban elbeszélgettek több játékossal, megbeszélték a feltételeket, elvárásokat. Akik vállalták, azok lesznek a hamarosan induló megyei bajnokság II. csoportjában a körösszegapáti labdarugó csapat tagjai.

Tarsoly Attila polgármester az alakuló összejövetelen elmondta a szakvezetőknek, játékosoknak, hogy a község lakói, de a környező településeken élők is figyelemmel kísérik a sportolók tevékenységét. Egyik fontos szórakozási lehetőség számukra. Ezért a település vezetői nagymértékben támogatják mindkét labdarugó csapat működését.

Szép Sándor edző a játékosokkal beszélgetve közölte, hogy nem akarják túl magasra tenni a mércét, de tisztes helytállást vár a sportolóktól.

Vmirjáncki József

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában