Helyi közélet

2012.07.06. 09:47

Örökös ökoiskola címet kapott a ladányi intézmény

Püspökladány - Nem pénzbeli, hanem erkölcsi elismerés, aminek nagyon örül az iskola.

Püspökladány - Nem pénzbeli, hanem erkölcsi elismerés, aminek nagyon örül az iskola.

Örökös Ökoiskola címet kapott a napokban a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot írt ki tavasszal nevelési-oktatási intézmények számára a cím elnyerésére. Azok az intézményeknek kaphatnak ilyen elismerést, amelyek átgondoltan és intézményesítetten, rendszeresen foglalkoznak a környezettudatossággal, annak gyakorlati megvalósításával, a környezeti- és egészségneveléssel. - Az ökoiskola címnek megvannak a feltételei. Mivel már kétszer elnyerte intézményünk az előző években az ökoiskola címet, így jogosultak voltunk az örökös ökoiskola címre. A pályázatot Fazekas Sándor kolléga írta, akinek szívügye a környezetvédelem, környezettudatosság, de természetesen más kollégák is segítették a munkájában - mondta el lapunknak Nemesné Nagy Erika igazgató.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában