Helyi közélet

2012.06.12. 07:15

Szeptembertől már az új fenntartó lesz Dienesnek

Debrecen - Megerősíteni kívánják a Dienesben folyó szakképzést.

Debrecen - Megerősíteni kívánják a Dienesben folyó szakképzést.Országosan szinte egyedülálló módon tudja biztosítani az egészségügyi végzettséget igénylő munkakörökben a humánerőforrás utánpótlását a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DE OEC), a Dienes szakközépiskola működtetésével a középfokú szintet illetően is – tájékoztatott Domjánné Dr. Lengyel Irén, a DE OEC főnővére. A Debreceni Egyetem Szenátusa 2012. május 30-ai határozatában jóváhagyta a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző iskola fenntartói jogának átvételét a debreceni önkormányzattól (a város képviselőtestülete pedig május 31-ei ülésén bólintott rá az átadásra).

Társadalmi felelősség

– Az átvétel célja elsősorban a közép- és felsőfokú képzés egységes szemléletének kialakítása, a középiskolai hallgatók felkészítése a felsőoktatási intézményekbe történő továbbtanulásra – tudatta Domjánné Dr. Lengyel Irén, hozzátéve, hogy évtizedek óta szoros az együttműködés az iskola és a DE OEC szervezeti egységei között. A diákok tanulmányi idejének 50 százaléka gyakorlati képzés, melynek helyszínei a klinikák betegellátó osztályai. – A DE hosszú távú fejlesztési tervébe, mely a közép- és a felsőoktatás összhangjának megteremtése, jól illeszkedik az iskola átvétele, a DE többi közoktatási intézményeinek sorába. Külön jelentőséggel bír az egészségügyi szakember utánpótlásképzés egységesítése, és megfelelő számú és végzettségű szakember biztosítása nemcsak a város, hanem a régió egészségügyi intézményei számára – véli a főnővér, a DE társadalmi felelősségével is indokolva az átvételt.

Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a középiskola fenntartása az egyetemnek (az önkormányzat a normatíván felül mintegy 40 millió forintot fordított évente a működtetésre), illetve hogyan fogja a szükséges összeget kigazdálkodni (a város költségvetésébe az iskola működtetése szeptemberig volt betervezve – a szerző).

– A fenntartóváltás az iskola alap- és szakfeladatait, a dolgozók státuszát nem érinti. Megtartjuk az iskola képzési jellegét, az intézményt nem változtatni, hanem megerősíteni szeretnénk – hangsúlyozta Domjánné Dr. Lengyel Irén.

HBN

 

Épp lejár a megbízás

Az iskolát tíz éve Bánk Tibor igazgatja, akinek magasabb vezetői megbízása idén július 31-én lejár. A hatályos jogszabályok szerint ki kell írni a posztra a pályázatot. A pályáztatási idő alatt megbízott igazgatóként tevékenykedhet Bánk Tibor, akivel – a DE OEC főnővérének tájékoztatása szerint – eddig is kiváló szakmai kapcsolatot tartott az Egyetem mind a tanárképzés, mind a szakképzés területén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában