Olvasói levél: "Életem ott van Isten tenyerén"

Bagamér - Felejthetetlen emlékként őrzöm egy több, mint négyórás repülőgép utazás élményét. Az éjszaka legsötétebb óráiban a tenger partvonulata mentén kisebb és nagyobb városok ragyogtatták fel az éj sötétjébe sok színben csillogó sugaraikat miközben egyre tornyosuló felhők takarták azokat.

A jelenség kezdett félelmetes lenni, amikor, bár mélyen alattunk gyakori villámlások cikáztak a komor felhők között. Nagy bölcsességnek tudom be, hogy a légi folyosó, mélyen a csillag milliárdos ég alatt és magasan a tomboló viharos fellegek fölött „épült meg”. Elgondoltam, mi is történne bármely géppel a villámlások közepette… S miközben a sikeresen megtett utunkon tűnődöm, e gondolat jut eszembe: "Életem ott van Isten tenyerén".

S ha igazán ott van, akkor nincs mitől félnem, mert soha nem enged pusztító mélységekben veszni, vagy elbizakodottságig szédítő magaslatokra ragadtatni. S tágabb értelemben a népek és szűkös magyar nemzetünk sorsára tekintve is bizakodva nézhetünk. Különösen azok, akik a felelősségük súlya alatt már-már roskadoznak.

De különös érzés költözik a szívembe akkor is, amikor sportolók és szurkolók ajkáról cseng a nemzetek éneke. Érzésemet csakis fokozza, ha magyar népünk himnusza, mint imádság csendül fel egyedülálló módon. S bármilyen szétszórtságban jelenik is meg korunkban egyének, családok és kisebb-nagyobb közösségek küldetése, mégis abban a hitben kell előre tekinteni, hogy felül minden olykor cikázó villámfényes zivataros dörgedelmen vezet utunk belátható és olykor csak hitben sejthető örök cél felé.

Szász Ferenc, Bagamér