Helyi közélet

2012.06.13. 12:06

LADIK: Tizenhat csapat mérte össze tudását a médiáról

Bikal - A helyszínhez illő reneszánsz hangulatban telt a LADIK Médiavetélkedő országos, három napos döntője.

Bikal - A helyszínhez illő reneszánsz hangulatban telt a LADIK Médiavetélkedő országos, három napos döntője.A 16 magyarországi, valamint a romániai Szatmár megyéből érkezett diákcsoportok korhű jelmezben, énekekkel, táncokkal, rímbe szedett szövegekkel mutatkoztak be egymásnak és a pedagógusokból, szerkesztőségi tagokból is álló közönségnek. A fiatalok frissen és fitten vágtak neki a kihívásokkal teli vetélkedőnek, annak ellenére is, hogy éjszaka csak nehezen jött álom a szemükre. Ez azonban érthető, hiszen ahogy mondták, ilyen szép és különleges helyen még életükben nem jártak. A versenyfeladatok megoldásához ezúttal is szükség volt az ifjak tudására és kreativitására. Bár egy-egy feladvány nehezebbnek bizonyult néhány diáknak, a csapatszellem minden nehézségen átlendítette a nebulókat. Igencsak ösztönözték őket a busás díjak is, melyek az első három helyezettre várnak. A legjobb teljesítményért ugyanis 250 ezer, a másodikért 200 ezer, míg a harmadikért 150 ezer forint jutalom jár a csapat iskolájának.

Bár az időjárás ezúttal nem volt kegyes a résztvevőkhöz – kedden egész nap zuhogott az eső -, a madaras bemutató és a lovagi torna így sem maradt el. A lélegzetelállító előadásokat követően a fiataloknak ráadásul soha nem tapasztalt, és vélhetően vissza nem térő élményben volt részük: apróddá avatták őket.

Mesebirodalom kicsiben

A hétfőtől szerdáig tartó LADIK médiavetélkedő első estéje ezzel azonban még korántsem ért véget, hiszen vacsora után az ifjak még néhány óráig lubickolhattak az élményfürdő medencéiben, és a pezsgőfürdőben is. Nem csoda hát, hogy egy ideig még nem jött álom a szemükre, így még a Reneszánsz birtokra is besurrantak, nem tudták kivárni a keddi napot, amikor erre közösen is lehetőségük volt. Ez azonban érthető is, hiszen a mesebirodalom kicsiket, és nagyokat is levesz a lábukról.

Rímfaragók köszöntője

Az esti kalandok dacára mindenki frissen ébredt, a közös reggeli után pedig kezdetét is vette a várva várt döntő. A szakmai zsűrit Aradi Virág a Pannon Lapok Társasága-, Kovács Zsolt, az Inform Média Kiadói Kft. képviselője, valamint Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer - Magyarország Kft. nyugdíjazott tanácsadója, a programok örökös tagja alkotta.

A vetélkedő talán legizgalmasabb, és leglátványosabb része a csapatok bemutatkozása volt. A diákok korhű jelmezben énekkel, tánccal, rímbe szedett szöveggel szórakoztatták egymást és a pedagógusokból, szerkesztőségi tagokból is álló közönséget.

Az első írásbeli feladat a diákok memóriáját dolgoztatta meg, és persze a találékonyságukra is szükség volt. Itt ugyanis egy hetilapot kaptak a kezükbe, melyet alaposan át kellett böngészniük, hiszen az újság beszedése után 20 villámkérdésre kellett válaszolniuk ezek tartalma alapján. A fiatalok igencsak figyelmesnek bizonyultak, itt még csak egy-egy pont választotta el a csapatokat egymástól.

A műfajelmélet már nem mindenkinek sikerült olyan jól.

A következő feladat során a tanulók a korrektorok bőrébe bújtak, hibákat kellett ugyanis javítaniuk a leadott a cikkekben. Ez a tudáspróba nagyon jól sikerült, a legtöbb csapat a maximálishoz közeli pontot ért el, ami nagyon is dicséretes, főleg manapság, amikor a diákoknak egyre romlik a helyesírása.

Nógrádiak sikere

A két legnehezebb feladványnak a szövegértés, és a csoportosítás bizonyult. Az előbbinél egy, a reneszánsszal kapcsolatos szöveget kaptak a kezükbe a fiatalok, és miután alaposan áttanulmányozták, ezzel kapcsolatban kellett válaszolniuk a kérdésekre. Ennél azonban csak kevesen értek el magasabb pontszámot. Nem sikerült túl fényesen a csoportosítás sem, melynek során lapcímeket kellett beosztani a megfelelő csoportba.

Utolsó nekifutásként egy olyan tudósítást kellett írniuk az ifjaknak az elmúlt 2 napról, melyben szerepelnek a következő szavak: Mátyás király, túrós rétes és 3-as metró.

A szerdai eredményhirdetésen a Nógrád megyei HAJÓ, ha nem csapata majd kiugrott a bőréből, ők állhattak fel ugyanis a dobogó legfelső fokára, és nyerték meg a 250 ezer forintot az osztály részére. Nem sokkal maradtak el tőlük a Veszprém megyei K.O. Médiások sem, a második helyezett jutalma 200 ezer forint volt. A bronzérem a Zala megyei Múzsák csapat tagjainak nyakában lóghatott, ők 150 ezer forinttal büszkélkedhetnek.

HBN­-MÁ

Nyertesek:

 

Csapat neve

Megye Település

 Iskola  

Felkészítő tanár

1

HAJÓ, ha nem

Nógrád Salgótarján

SKÁID Ált. Isk. 

Kadlótné Hulitka Julianna

2

 K.O. Médiások

Veszprém Balatonfüred

Radnóti M. Ált. Isk. 

Dr. Hullerné Takács Ilona

3

Múzsák

Zala Zalaegerszeg

 Zrínyi Miklós Gimn.

Karvalits Levente

 

 

 

 

 

 

Különdíjasok

A bemutatkozásért járó különdíjakat kapták

- Sajtókukacok- Heves megye

- Holt Költők Társasága- Fejér megye

- Újdondászok- Szatmár megye (Románia)

A tudósításért járó különdíjban részesültek

- Médiacápák – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

-Spontán2 – Hajdú-Bihar megye

-KoMédia- Komárom-Esztergom megye

 

A kiadói ismeretekért járó különdíjat érdemelték

-Csoki News- Szabolcs-Szatmár- Bereg megye

-Bogírók – Szolnok megye

-Tintacápák- Somogy megye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában