Helyi közélet

2009.08.05. 06:08

Lesz vagy nem kedvezménye a debrecenieknek?

<p>Az MDF ny&#250;jtotta be azt az ind&#237;tv&#225;nyt<br /> m&#233;g a m&#225;rcius 31-i<br /> k&#246;zgy&#369;l&#233;sen, melyben javaslatot tettek a<br /> C&#237;vis k&#225;rtya bevezet&#233;s&#233;re.</p>

Radnai Ferenc, az MDF városi

elnökségének tagja

kérdésünkre elmondta, hogy a

Kálmánné Szabó

Katalin, Joó Szabolcs

és Turi Gábor

képviselők által előterjesztett

ügyben nem történt azóta sem

előrelépés.

"Az önkormányzat illetve a Holding pedig

elméletileg már akkor foglalkozott egy

hasonló rendszerrel, erre hivatkozva

utasították el az

indítványt. De különben

jónak tartották a

kezdeményezést"- mondta Radnai

Ferenc.

Sajnálatosnak tartja, hogy ami

Miskolcon FIDESZ-MSZP

összefogással megvalósulhatott, az

Debrecenben nem működik. A borsodi

megyeszékhelyen ugyanis július

1-én vezették be ezt a fajta

"szolgáltatást."

Az MDF várja az ottani eredményeket, hogy

levonhassák belőle a tanulságokat,

és ősszel újra

benyújtják majd a tervezetet.

Mivel a közgyűlésen azt is

kifogásolták, hogy nem elég

részletes a terv technológiailag- a

DKV leendő

jegyhelyettesítő-chipkártyáival

ugyanis kompatibilisnek kell lennie, több ponton

tovább gondolják a kártya

működését az informatikus

szakértőik.
Radnai Ferenc hozzátette:

"Sokan azt mondták, hogy ez így csak egy

ötlet. De mi nem a kártya azonnali

bevezetését indítványoztuk,

hanem egy folyamatot akartunk elindítani."

Az MDF filozófiája szerint

ugyanis ezzel az önkormányzat

némiképp visszajuttatna Debrecen

lakosainak az adójukból azzal, hogy

olcsóbban jutnak hozzá bizonyos

támogatott szolgáltatásokhoz. Mint

ahogy a Debrecen kártya kifejezetten a

turistáknak nyújt kedvezményeket,

a Cívis Kártya a helyiek

érdekében létezne.

Miért

lenne jó a Cívis

kártya

Aki betöltötte a 6.

életévét és

állandó lakhelye

Debrecen, az csupán

2000 forint

ellenértékért

cserébe egy éven

keresztül 20-25

százalékos

kedvezményben

részesülne Cívis

kártyával a

tömegközlekedés, a

színház, mozi,

bábszínház,

fürdő, uszoda,

jégpálya

igénybevétele

esetén, illetve

múzeumlátogatás,

kiállítások,

állatkert, kultúrpark,

sportrendezvények

megtekintésekor,

ráadásul

szombatonként ingyen

parkolhatna.

Az éves

érvényesítés

ára 800 forint lenne. A

diákok és az

öregségi nyugdíjban

részesülők pedig 50

százalékos

kedvezményt kapnának. A

kínált

támogatást a Debrecen

Megyei Jogú Város

intézményei,

vállalatai és a

város által

támogatott szervezetek

nyújtanák.

előzményekről

itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában