Helyi közélet

2008.10.20. 10:13

Vasárnapi rablók Debrecenben

<p>Rablás áldozata lett egy férfi vasárnap fényes nappal Debrecen belvárosában - tudta meg a Haon a rendőrségtől. Az illetőt a Petőfi téren támadták meg délután fél négy körül.</p>

17 39

Egy 61 éves, debreceni férfi vált a bűncselekmény áldozatává - tudtuk meg Szőke Bernadett rendőrségi szóvivőtől. A hadnagy beszámolója szerint azt mondta, egy padon üldögélt, amikor ismeretlen támadói odaléptek hozzá. Pénzt követeltek tőle, majd ököllel többször arcon vágták. Végül átkutatták a zsebeit. A egyik elkövetőről személyleírással szolgált, mely szerint a 35-40 éves férfi körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú. A sértett sérülései 8 napon belül gyógyulók.

Tavaly a debreceni rendőrkapitányság összesen 111 rablási ügyben indított büntetőeljárást. Idén eddig 82-szer kezdtek eljárást ez okból.

10 13

Bántalmazták, majd elvették a készpénzét, mobiltelefonját. 19 ezer forint kár érte. A rendőrség eljárást indított, és várják a bűncselekmény szemtanúinak jelentkezését az ingyenes 107-en.

Ezek is érdekelhetik