Helyi közélet

2008.10.29. 13:46

Megvannak a belvárosi rablók!

<p>Elfogták azt a két férfit, akik a gyanú alapán október 19-én fényes nappal követtek el rablást Debrecen belvárosában - tudta meg a Haon.</p>

A bűncselekmény - mint arról az eset után beszámoltunk - a Petőfi téren történt, ahol a 61 éves áldozat egy padon üldögélt, mikor rátámadtak a délutáni órákban. Ököllel többször arcon vágták, majd a pénzével és a mobiltelefonjával távoztak. A sértettet 19 ezer forint kár érte.
Érdeklődésünkre Tóth Ferenc, a debreceni rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a két 30-as éveiben járó debreceni férfit kedden előállították, és őrizetbe is vették.

Büntetett előéletűek, így a rendőrök ismerték már őket. A nyomozást nagyban segítette, hogy a bűncselekménynek voltak szemtanúi, akik érdemben információkkal szolgáltak az aprólékos adatgyűjtés során.
A páros ellen rablás megalapozott gyanújával folyik eljárás. Ez a bűncselekmény alapesetben 2-8 év szabadságvesztéssel büntethető.

Ezek is érdekelhetik