Helyi közélet

2008.10.07. 13:34

Bánk bán: Hamisat vagy eredetit?

<p>Debrecen – Nagy nemzeti operánk, a Bánk bán eredeti – vagy legalábbis ahhoz közeli – változatát ígérte évadnyitóként a Csokonai Színház.&#160;<A href="http://www.haon.hu/hirek/im:haon:newspaper-hbntippek/cikk/szinhaz-oktober/cn/boon-news-fabiangy-20081002-060757"><IMG height="13" src="http://archive.haon.hu/bilder/icons/download.png" width="13" border="0" /><B>Októberi színházűsor</B></A> [.pdf - 100KB]</p>

Érthetőnek tűnik a szándék hogy – az Erkel-centenárium közeledtével – megpróbálnak bennünket szembesíteni azzal a rideg ténnyel, hogy az a mű, amit mi eddig operaszínpadon, filmvásznon, hangfelvételen megismertünk és szívünkbe zártunk, nem más, mint egy dramaturgiailag és zeneileg erősen átszerkesztett, retusált változata az Erkel–Egressy-féle ősverziónak.

A klasszikussá lett átdolgozás 1939-ben készült, létrejötte jórészt a kor két legjelentősebb operai zsenijének, Nádasdy Kálmánnak és Oláh Gusztávnak köszönhető. Tömörebbé, egyszerűbbé tették a cselekményt, ha kellett, akár jelenetek elhagyásával és felcserélésével is.

Ezáltal sematikusabb lett ugyan a főszereplők alakja, viszont drámaibbá tették a zenei és színpadi folyamatokat.
A mostani debreceni verzió inkább tanulságokkal szolgál, mint katartikus színházi élménnyel. Közvetlenül megtapasztalhatjuk, hogy Erkel miként integrálja a XIX. századi olasz és francia operai hagyományokat, s hogyan próbálja ötvözni azokat a magyar verbunkos stílussal.

Megkérdőjelezhetetlen alkotói talentuma sem feledteti azonban az aránytévesztéseket, a mai fülnek idegenül ható prozódiai zökkenőket. A terjedelmes, strófikus számok, az obligát stretták és együttesek bármily invenciózusak is, mégiscsak megakasztják a drámai kibontakozást. Ez a Bánk számomra muzikológiai tanulságai révén válik érdekessé, de végeredményben a 1939-es átdolgozás indokoltságát igazolja vissza.
A sajátos feladatra illő komolysággal készült fel az előadói apparátus. A címszerepben a filmvásznat is megjárt Kiss B. Atilla elsősorban hősies megszólalásaival remekel, de a lírai momentumoknál hangképzése nem igazán homogén.

Melindaként virtuóz és kimunkált éneklésével az ifjú Rácz Rita szerez szép perceket a hallgatónak, a művészi egyéniség súlyát egyelőre még nem kérhetjük tőle számon.

Méltó ellenfél Gertrudisként Bódi Marianna, aki zenei és színészi vonatkozásban is nagy erővel formálja meg a királynő figuráját. Már régebben is leírtam, hogy Wagner Lajos egyik legjobb szerepe Tiborc, ebben az új rendezésben is biztosan őrzi erényeit.

A városunkból indult Potyók Dániel hangilag és játékban is kellő jelentőséget ad Ottó figurájának. Az előadás egyik legstabilabb szereplője Biberach megszemélyesítője, Cseh Antal, aki nemcsak remek vokális adottságokkal rendelkezik, hanem igen természetesen mozog a színpadon is. Petúr némileg jelentőségét vesztett szerepében Bátki Fazekas Zoltán teljesített szépen, míg II. Endre megnövekedett szólamát az ifjú Geiger Lajos énekelte ígéretesen. Böjte Sándor hetyke királyi tisztként szolgálta a produkciót.
Nagy izgalommal vártam Vidnyánszky Attila rendezését, mert kíváncsi voltam, képes lesz-e meggyőzni az ős-Bánk értékeiről. Nos, a végeredmény pozitívumai ellenére is meglehetősen vegyes képet mutat. A rendező a visszaállított terjengős, néhol melodramatikus elemeket megkoreografált motívumokkal, testbeszéddel igyekszik kitölteni, melyek azonban nem ellensúlyozzák az egyre csökkenő drámai erőt.

Az előadás alapvetően egységes szcenikai világából (tervező: Alekszandr Belozub) kilóg a Tisza-parti jelenetet és a finálét elborító igénytelen pvc-fóliarengeteg. Zseniális jelképnek érzem ugyanakkor Gertrúd halálának megkomponálását, mikor a felborult trónus sújtja agyon a gőgös, hatalomittas királynét.

A zenekar és a kórus teljesítményét pozitívan értékelhetjük. Kocsár Balázs karmesteri törekvéseit ezúttal inkább a részletek kimunkálása jellemzi. A terjengős zenei szerkezet miatt kevéssé volt drámai az interpretáció, tetszett viszont a magyaros karakterek, ritmusok hangsúlyos kiemelése.
Végeredményben érdekes volt megismerni a Bánk bán ősváltozatát, mely, ha ebben a formában terjedt volna el, aligha vált volna emblematikus nemzeti operánkká.

Ehhez – a nagy énekesegyéniségek mellett – szükség volt múlt századi „hamisítók” szakszerű munkájára is.
– Balogh József –

Ezek is érdekelhetik