Helyi közélet

2008.09.30. 06:25

Zsebpénzből veszik a vodkát

<p>Az ÁNTSZ jelentése szerint megállapítható, hogy a kilencedik évfolyamosok negyven százaléka, míg a tizenegyedik évfolyamosok hatvan százaléka már legalább kétszer lerészegedett életében.</p>

A várost hétvégenként ellepik a fiatalok, akik borgőzzel lehelik tele a köztereket. A szórakozóhelyekre indulnak, előtte azonban feltankolnak. Na de hol?

Különböző árkategóriás helyek pultosait kérdeztük a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól. Nem kellene, hogy ilyen problémája legyen Debrecennek, hiszen itt is érvényes a törvény, miszerint tizennyolc éven aluliakat szeszesitallal kiszolgálni szigorúan tilos. Mégis csak be kell menni egy kávézóba, kocsmába, és középiskolás, néha pedig már általános iskolás diákokra is felfigyelhet a nézelődő. „Délutánonként ugyan még megmaradnak a forró csokinál és a teánál, estére azonban bepróbálkoznak.” Állítja az egyik kávézó pultos lánya. „Persze ha nem vagyok biztos a nagykorúságában, elkérem a személyijét. Ilyenkor általában azt mondják, hogy nincs náluk, akkor viszont megmondom nekik, hogy maximum kólázhatnak nálunk.”

A fiatalok azonban ismerik már, hol kérik és hol nem az igazolványukat, így szisztematikusan oda mennek, ahol kérdés nélkül fogyaszthatnak alkoholt. Debrecen egyik legolcsóbb központi helyére is ezért ülnek be. Elég csak elhelyezkedni a sarokban egy hétvégi estén, s elénk tárul a fiatal generáció, akik buli előtt itt fogyasztják el a mámorító szeszt. „Hó elején sokan vannak, majd szépen apad a vendégek száma, de pénteken és szombaton így is tömve van a kocsma. Az iskolából szabadulva itt töltik a hétvégeket, de van, hogy suli helyett jönnek ide lógni, vagy innen mennek a tanintézménybe.” – mondja a pultos.

A képek, amik elénk tárulnak este tízkor: testileg fejletlen lány huppan a mindenre késznek tűnő, pattanásos képű fiú ölébe, aki egyik kezében a gömbölyű feneket, másikban pedig a sört tartja; egymást támogató, homályos tekintetű fiúk próbálnak eltámolyogni a pulttól; az asztalokon sörösüvegek és talpas feles-poharak halmokban. A vendégek negyede pedig még biztosan nincs tizennyolc éves.

Nem is kell azonban ezen csodálkozni. Az ÁNTSZ jelentése szerint ugyanis megállapítható, hogy a kilencedik évfolyamosok negyven százaléka, míg a tizenegyedik évfolyamosok hatvan százaléka már legalább kétszer lerészegedett életében. A zsebpénz nagy részét sokszor alkoholra költik. Az olcsó helyen akár hétezer forintot is ott hagynak egy este, csak hogy szabadon kirúghassanak a hámból.

A kérdés csak az, hogy hol van a szülő és vajon mit tud csemetéjéről. Sejti-e, hogy éppen a negyedik vodkát hajtja fel? S ha igen, akkor érdekli-e egyáltalán?

Kapcsolódó cikkek:

Rossz tanácsadó az alkohol

Szedi áldozatait az alkohol

Gyógyszerre alkoholt ittak

David Hasselhoffot legyőzte az alkohol

Halhatatlan alkoholisták

Mi a véleménye az éjszakai alkoholárusítás tilalmáról?

Riasztó címkék az italosüvegeken?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában